Megnyitás teljes oldalon
Vissza a nyitólapra

CSALÁDPASZTORÁCIÓ

Családvédelmi körlevelek, nyilatkozatok, előadások

Egyes dokumentumok pdf formátumban letölthetők. Az olvasásos szükséges Acrobat Reader ingyenesen letölthető!


A HÁZASSÁGRA ÉS A CSALÁDI ÉLETRE VALÓ FELKÉSZÍTÉS LELKIPÁSZTORI IRÁNYELVEI

AZ OLASZ PÜSPÖKI KONFERENCIA CSALÁD- ÉS ÉLETÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK DOKUMENTUMA
Bíró László püspökatya előszavával itt olvasható magyar fordításban.

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT AZ APOSTOLI SZENTSZÉK KÖNYVKIADÓJA
BUDAPEST 2013

Kiemelt fejezetcímek:

I. AZ ANYASZENTEGYHÁZ BEFOGADÓ ÖLELÉSE: A KÖZÖSSÉG, AMELY ELKÍSÉR
II. SZERETET ÉS SZERELEM
III. A HÁZASSÁGHOZ ÉS A CSALÁDHOZ VEZETŐ ÚT
IV. AZ ESKÜVŐ FELÉ KÖZELEDVE
V. FIATAL PÁROK AZ ÚTON
ÖSSZEGZÉS

A MILÁNÓI CSALÁDOK VILÁGTALÁLKOZÓJÁNAK KATEKÉZISE

A CSALÁD: MUNKA ÉS ÜNNEP

Felkészítő katekézis a Családok VII. Világtalálkozójára
(Milánó, 2012. május 30. – június 3.)



XVII. CSALÁDKONGRESSZUS

"...felnőttek és gyarapodtak, végül termést hoztak,..." (Mk 4,8)


"Halmozottan előnyös helyzetű kreatív kisebbség vagyunk, pozitívan deviánsak", lelkesített Bíró László püspökatya a szombati záró szentmiséjén.

Az idei, háromnapos, XVII. Családkongresszust, - amely hagyományosan Máriabesnyőn került megrendezésre, - Beer Miklós váci megyéspüspök nyitotta meg november 11-én. A rendezvényen a családpasztoráció jelenlegi helyzetéről hallottunk néhány konkrét helyszínen ill. esetben, áttekintést kaptunk az új családjogról, az Egyház feladatairól, a magyarországi és az európai családpolitikáról, a családvédelemről, az életvédelemről. Egy francia házaspár személyes tanuságtétele a családról, mint a társadalom alapjáról és az élet szentélyéről szólt. Bíró püspökatya záró összefoglalójában a családpasztoráció fő hangsúlyait és területeit emelte ki, és kitért a hamarosan kezdődő családévre is.

A kongresszus programja

Hofher József SJ: PEREMRE SZORULT ROMA CSALÁDOK PASZTORÁCIÓJA pdf
Csányiné Tekla: A SZEGED-CSANÁDI EGYHÁZMEGYE CSALÁDPASZTORÁCIÓJA ppt, pdf
Sárköziné Wallendums Rita: A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE CSALÁDPASZTORÁCIÓJA pdf
Dr. Veres András ppk.: AZ EGYHÁZ FELADATA A CSALÁD VÉDELME pdf
Georges Nothhelfer: AZ EURÓPAI CSALÁDPOLITIKA pptx, pdf
Frivaldszky Edit: ÉLETVÉDELEM A GYAKORLATBAN pptx, pdf
Fűrész Tünde: CSALÁDPOLITIKAI AKTUALITÁSOK 2010 pptx, pdf

Kép dokumentáció - első sorozat
Kép dokumentáció - második sorozat

Az elhangzott előadások hanganyagai is rövidesen itt letölthetők lesznek.
A CCEE "demográfia és család" témájú plenáris ülésének záróközleménye, melyre több előadó is hivatkozott, itt olvasható.


A CSALÁD ÉS EURÓPA JÖVŐJE
Ennio Antonelli bíborosnak, a Család Pápai Tanácsának elnökének Brüsszelben 2009. decemberben mondott beszéde

A család és Európa jövője
Előadás a FAFCE (Európai Katolikus Családegyesületek Federációja) elnökségi ülésén
Brüsszel, 2009. december 9.

Bevezető
Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhatok az Európai Katolikus Családegyesületek Federációjának (FAFCE) képviselőivel. Azzal, hogy a családok segítésén fáradoztok, azon dolgoztok, hogy lelket adjatok az Európai Uniónak, és jövőt a civilizációnknak. Azokhoz a „kreatív kisebbségekhez” tartoztok, akik XVI. Benedek pápa megfogalmazása szerint a történelmet csinálják, legyen szó világ- vagy egyháztörténelemről. Nem valamiféle ideológia, nem egy gazdasági, politikai vagy diplomáciai hatalmi csoport szószólói vagytok, hanem konkrét emberek tapasztalatait és törekvéseit fogalmazzátok meg és közvetítitek; a családokét, a családok ugyanis az európai népek létfontosságú sejtjei.

Tovább....


A CSALÁD AZ EMBERI ÉS KERESZTÉNY ÉRTÉKEK ISKOLÁJA

a Család Pápai Tanácsának a Családok 6. Világtalálkozójára (Mexikó, 2009. január 16-18.) készült katekézis anyaga.

A dokumentum itt letölthető.


ERDŐ PÉTER BÍBOROS ÉRSEK ATYA JUBILEUMI LEVELE

A Humanae Vitae 40., A Családjogi Charta 25. és a Mulieris Dignitatem kiadásának 20. évfordulójára.

A dokumentum itt letölthető.


CSALÁDJOGI CHARTA

A Családjogi Charta kiadására az 1980-ban Rómában összegyűlt püspöki szinódus javaslatára került sor. Az a célja, hogy minden mai ember, keresztények és nem keresztények számára kimerítő és rendszeres összefoglalást adjon a család alapvető jogairól.

A dokumentum itt letölthető.


A MAGYAR CSALÁDOK SZENT ERZSÉBET ÉVI TALÁLKOZÓJÁNAK ÜZENETE

Sárospatak, 2007. június 29 - július 1.

A magyar családok képviselői hálával emlékeznek Sárospatak szülöttjére, az európai formátumú emberre, Szent Erzsébetre, aki nem csak a szolidaritásnak, de a családi életnek is eszményképe. Elgondolkozva a házasság és család ügyét napjainkban érintő gondokon és nehézségeken, valamint a magyar családok felelősségteljes küldetésén, áttekintve a jogalkotás, a gazdaság- és szociálpolitika, a családi élet kultúrájának szerepét a jövő alakításában az alábbi megfontolásokat tesszük közzé:

1. A magyar társadalom boldogulásának meghatározó tényezője a boldog családi élet. Többnyire a családban szerezzük meg az együttélés alapvető tapasztalatait. A család az a hely, ahol az embert önmagáért szeretik, és feltétel nélkül elfogadják. A családban tanul meg gyermek és szülő együttmunkálkodni, itt gyakorolja be az erényeket és a szolidaritást, itt sajátítja el a konfliktusok kezelésének módját, a kiengesztelődésre való készséget, itt válik alkalmassá önmaga és mások elfogadására. A család adja tovább saját hagyományain túl a nemzeti és vallási érétkeket, biztosítva a folyamatosságot nemzedékeken át. Család nélkül az egyén nem képes közösségi lénnyé válni.

Hisszük és valljuk, hogy
- a családnak nincs alternatívája;
- minél több boldog család lesz, annál boldogabb lesz nemzetünk;
- sem az egyházban, sem a társadalomban a család elsődlegesen nem problémát jelent, hanem éppen a problémák megoldásának kulcsa; egyház és állam közös felelőssége, hogy tovább haladjon a családbaráttá formálódás útján.

2. A támaszra szoruló embert elsődlegesen a család hordozza, mégpedig olyan minőségben, ahogyan a társadalom arra nem képes. E segítség az állami gondoskodást messze felülmúlja. A családnak erről a szolgáltatásáról a társadalom mégsem vesz kellő módon tudomást, pedig a család szerepe nélkülözhetetlen különösen akkor, amikor a demográfiai válság megnehezíti a generációk közötti szolidaritás érvényre jutását.

Felhívjuk a politikai, társadalmi és egyházi élet felelőseit, hogy
- erkölcsileg és anyagilag ismerjék el a család e tevékenységét, hiszen a társadalom érdekében végez nehéz fizikai, lelki, szellemi tevékenységet;
- a szolidaritás és a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartva álljanak bátorítóan a családok mellett, tegyék ezzel a családmozgalmakat, az egyházközségeket, családcsoportokat hitelessé.
- A magyar állam - összhangban az Európai Alapjogok Chartájának 33. fejezetében lefektetettekkel, amely szerint az európai államok elkötelezték magukat a család jogi, gazdasági és szociális védelmére - még inkább köteleződjék el a család jogi, gazdasági és szociális oltalmára.

3. A családra, a modern társadalom eme érzékeny intézményére erős nyomás nehezedik. Ezért sokan már nem is merik vállalni a házasságon alapuló családi életet, inkább a szingli életforma, vagy az élettársi viszony mellett döntenek.

A fiatalok házasság melletti döntését különösen három tényező nehezíti meg. Az egyik a feladatok egybeesése. A legnehezebb helyzetben a 25-35 éves korosztály van, hiszen egy időben kell a párválasztás, egzisztenciateremtés és az otthonteremtés embert próbáló feladatát megoldani. A feladatoknak e torlódása miatt épp a párválasztás és a gyermekvállalás lesz a vesztes.

A másik fontos tényezőt a családi élet anyagi keretei jelentik. Azok a házaspárok, amelyek gyermeket, sőt több gyermeket vállalnak jelentős anyagi hátrányba kerülnek a gyermektelenekkel szemben, holott termékenységükkel pótolhatatlan szolgálatot tesznek a társadalomnak.

Végül fontos, hogy rendelkezésre álljon az intézményeknek és szervezeteknek az a hálózata, amely a családot feladatai ellátásában segíti. Iskolákra, óvodákra, gyermekjóléti és egészségügyi intézetekre van szükség, olyan munkahelyekre, amelyek lehetővé teszik a munkavállalóknak gyermekeik ellátását.

Fontosnak tatjuk, hogy
- egyházközségeink megfelelő szinten segítsék a házasságra készülőket és kísérjék a házasságban élőket;
- az életpályák megtervezésénél és kialakításánál lehessen biztosan számítani a család alanyi jogon való támogatására, a támogatás elvei pedig legyenek állandóak;
- különösen a munkaadók segítsék a családtagokat, hogy értékes időt ajándékozhassanak egymásnak, pl. részmunkaidő, vagy távmunka választásának lehetőségével;
- kerüljenek fejlesztésre a családi életet segítő gyermekjóléti intézmények (iskolák, óvodák, stb.), az ezekre fordított kiadások azonban nem csökkenthetik a családtámogatásra szánt összegeket;
- nevelési-oktatási intézményeinkben kapjon nagyobb hangsúlyt a családi és közösségi életre való nevelés.

Az egész társadalom felelőssége megteremteni a házastársi kapcsolat kiteljesedésének, a gyermekek vállalásának és felnevelésének - mai társadalmunkban korántsem magától értetődően meglévő - feltételeit.

4. A családok nem csupán a humán reprodukciót szolgálják, hanem nevelési és képzési tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a jövő generációja emberi és munkavégző képességének kialakításához, ez pedig az egész társadalom teljesítőképességének, a hosszútávú gazdasági növekedésnek és a fejlődésnek záloga. A jövő prosperitásának legalapvetőbb garanciája a család.

- A szociális háló reformja, a gazdasági megszorítások nem érinthetik az élet, a házasság és a család javát. Minden olyan intézkedés, ami megrövidíti a családot, csak látszat lépés előre, valójában visszaveti a fejlődést, jövőnket semmisíti meg.
- Szorgalmazzuk a családi adózás bevezetését; az adórendszernek olyan átalakítását, amely honorálja a család gazdasági és szellemi teljesítményét az egész társadalom érdekében.
- Az egyházközségek és családcsoportjaik tudatosítsák a szülőkben alkalmasságukat és felelősségüket gyermekeik nevelésére.

5. A gyermek nélküli társadalomnak nincs jövője. Szomorú tény, hogy elöregedő nemzetté váltunk. Az annyiszor visszautasított élet veszélybe sodorja iskola- és nyugdíj-rendszerünket. Az élet szent a fogantatástól a halál pillanatáig. Az élők minden szelektálása Auschwitz és a Gulág továbbélése a 21. sz. társadalmában, és gyöngíti azt a párkapcsolatot is, amely nemzette az életet. A magyar fiatalok, amikor jövőjüket tervezik házasságban és a reprodukciót meghaladó számú gyermekáldásban gondolkoznak.

- Egész társadalmunk felelős azért, hogy ezt a tervüket meg tudják valósítani.
- Hívjuk az állam felelős vezetőit, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy megszilárduljon a család, ahol megszülethet az élet, és biztonságban élhet a gondozásra szoruló.
- A keresztény házasságban élők legyenek tanúi annak, hogy a sokak számára konzervatívnak tűnő házasságon alapuló családeszmény a jövő záloga.

6. Az Európai Unió által meghirdetett esélyegyenlőség évében felhívjuk a figyelmet arra, hogy a férfit és a nőt a Teremtő nem vetélytársnak, hanem együttműködő munkatársnak alkotta meg. Az egymástól különböző férfi és a no különbségüket, - mely a természet rendje szerinti örök adottság - nem tekinthetik a széthúzás okának. A férfi és a nő különbözőségéből fakad az élet, és együttmunkálkodásukon nyugszik a társadalom egysége.

- A különbségek kölcsönös tiszteletben tartásával új távlatok nyílnak a nő méltóságának, valamint társadalmi szerepének mélyebb megértése számára.
- Hívjuk az egyházközségeket olyan fórumok megalakítására, amelyek segítik a férfi és a női identitás elmélyítését, és ösztönzően hatnak a két nem együttmunkálkodására.
- Elutasítunk minden kísérletet, amely a férfi és a nő közötti különbség tagadásával, a diszkrimináció megszüntetésével való hamis érveléssel egyenlőnek tekinti azt, ami alapvetően különbözik.

Hívjuk a keresztény családokat és minden jószándékú embert, munkálkodjunk együtt a család értékeinek védelmében. Segítsük társadalmunkat, hogy felismerje a házasságon alapuló család értékét. Kívánjuk, hogy minden magyar család belső békében, örömben éljen és biztos reménnyel tekintsen a holnapra. Reményünkben Szent Erzsébet legyen erősítő példánk, akinek nehéz körülmények között is volt ereje, leleménye elhordozni a maga életét, és tudott érzékeny lenni mások öröme és szüksége iránt.

Sárospatak, 2007. június 30.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


TAVASZI CSALÁDPASZTORÁCIÓS PAPI TALÁLKOZÓ
2007. április 24.
Beszélgetések Bíró Lászlóval, az MKPK családreferens püspökével és Tomka Ferenc atyával az összejövetel témáiról

Forrás: Magyar Kurír (Neumayer Katalin)

Bíró László

- Püspök atya hogyan látja ennek az új jegyesokatatásnak a gyakorlati lehetőségeit? Mit ajánl a lelkipásztorok számára?
- Fontos hangsúlyozni, hogy a mai teológiai irodalom egyre világosabban megfogalmazza, hogy folyamatosság, mégpedig nem egyszerűen időbeli folyamatosság van a jegyesség és a házasság szentsége között. A párkapcsolat a jegyesség során formálódik, és ez a formálódás, alakulás magában hordozza a házasság szentségének folyamatosságát is. A jegyesség egyfajta kairósz, vagyis kegyelmi idő, sőt azt is megfogalmazzák a dokumentumok, hogy a jegyesség az epikrízis, a lélekvárás ideje is. Tehát a szentségre való felkészítés és a közösségi életbe való bevezetés a házasságra való előkészítés legfontosabb feladata. Az egyházközségeknek valóban ünneppé kell tenniük ennek a szentségnek az előkészítését és felvételét. Amit konkrétan tehet a lelkipásztorkodó papság: városokban nem nehéz lelkinapot, rendszeres hitoktatást is szervezni a jegyespárok számára. Vidéken, ahol sokszor csak egy-két házasság köttetik évente, ott nagyon jó lenne, ha a környék papsága összefogna, és közösen ők szerveznének lelkinapokat vagy akár katekézist a párok számára, magát az udvarlást, a jegyesség időszakát kísérően. Az új házasságkötési szertartáskönyv például előírja a jegyesek megáldását. Nem szentmise, hanem igeliturgia keretében, akár egy lelkinap, lelkigyakorlat keretében, és az egyházi közösség jelenlétében.

- A házasságra való előkészítésben és a családpasztorációban megkerülhetetlen a férfi és a női szerepek tisztázása. Milyen feladatok állnak az egyház előtt e téren?
- Mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy a két nemhez tartozóaknak együtt kell munkálkodniuk az élet minden területén. A mai társadalom állandóan riválisként állítja elénk a férfit és a nőt, holott e két szerep kiegészíti egymást. Mindez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a nemi identitást erősíteni kell. A nemek közötti különbség elmosása ugyanis igen veszélyes a házasságra nézve. Ezért lelkipásztori szempontból fontos, hogy a közös, házaspároknak szervezett programok mellett szervezzünk programokat - lelkinapokat, lelkigyakorlatokat, zarándoklatokat, beszélgetéseket külön a férfiaknak, és külön a nőknek. Saját helyzetükről, kérdéseikről, gondjaikról és örömeikről ugyanis másként tudnak így megnyilatkozni. Erre, vagyis a nemi szerepek megtanulására, megkülönböztetésére már a gyermek- és ifjúságpasztorációban is figyelni kell.

- A keresztény házasságokon alapuló családok nincsenek könnyű helyzetben a mai világban. Esett-e szó erről a mostani tanácskozáson?
- A Családok Pápai Tanácsa is hangsúlyozza, hogy Európa még mindig nem képes igazán szembenézni ezzel a drámai demográfiai helyzettel. A törvényhozás sokszor egyáltalán nem családbarát, és a személy méltóságának keresztény alapelvét sem veszi figyelembe. Ezért nekünk, keresztényeknek világosan és határozottan kell megfogalmaznunk azt, hogy mit értünk a család fogalmán, és határozottan állást kell foglalnunk a család védelmében olyan társadalmi-gazdasági kérdésekben is, mint például a részmunkaidő, vagy a családi adózás kérdése. Fontos, hogy maguk a keresztény családok tartsák fontosnak, és legyenek képesek arra, hogy megvédjék saját értékeiket, és világosan megfogalmazzák követeléseiket az állammal szemben, amelynek feladata, hogy szolgálja a társadalmat és a társadalom alapját adó családokat. Természetesen arra is törekednünk kell, hogy a keresztény családok érezzék maguk mögött a családbarát egyház támogatását is. A Magyar Katolikus Családegyesület legközelebbi programján, a június 29-én kezdődő közös családi zarándoklatán, amelyet Szent Erzsébet évében Sárospatakra szervezünk, ezekről a fontos társadalmi kérdésekről is szó lesz.

Tomka Ferenc

- Mit jelent a jegyesoktatás új alapokra helyezése? Miért van erre szükség, és hogyan valósítható meg ez a gyakorlatban?
- A közelmúltban az Olasz Püspöki Konferencia és számos európai püspöki konferencia adott ki arról állásfoglalást - követve a Familiaris consortio kezdetű pápai dokumentumot -, hogy a házasságra való előkészítést alapjaiban kell megújítanunk. Egy olyan liberális társadalomban, ahol a jegyesség fogalma szinte elvesztette a tartalmát, mert a párok azonnal összeköltöznek, még jobban össze kell fognunk, hogy a fiatalokat ne sodorja el teljesen a világ divatja, a vonzó szexualitás, hanem alapos felkészülés után, normális, tartós házasságban élhessenek.

- Hogyan lehet a mai világban a házasságra jól felkészülni, és jól felkészíteni?
- Az egyházban világszerte követendő ötletként merült fel, hogy a jegyesoktatás - folyamatában - hasonló legyen a katekumenátushoz, vagyis a felnőttek keresztségre való felkészítéséhez. Ez annyit jelent, hogy a szentségre való felkészítésre kell koncentrálnunk. A mai jegyesoktatás sokszor minimalista, inkább a házasság érvényességére vonatkozó minimális információkat közli, és nem tartja eléggé céljának, hogy szentségre készítsen fel, egy olyan szentségre, amely bevezeti a fiatalokat az egyház életébe. A házasság szentségével a pár számára elkezdődik, nem pedig befejeződik az egyházzal való kapcsolat.

- A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan kívánnak templomban esküdni - tehát szentségi házasságot kötni -, olyanok is, akik nem gyakorolják a hitüket, és bizony vannak olyanok, akik nem is szeretnének többet hallani a minimális ismereteknél. Hogyan lehet velük foglalkozni?
- Azt nem tudjuk elkerülni, hogy a vallási kérdésekben teljesen járatlanok is kérjék a házasság szentségét, nem is ez a célunk. Az azonban fontos lenne, hogy külön foglalkozzunk a gyakorló katolikus fiatalokkal, vagy azokkal a párokkal, ahol legalább az egyik fél gyakorló hívő. A jegyesoktatásban ez az említett katekumenális modell azt feltételezi, hogy ne csak egy pap tartsa a házasságra való felkészítést, hanem vegyenek részt abban házaspárok is, beszéljenek az életükről, örömeikről és gondjaikról. Ez a modell vonzóbbá is teheti a fiatalok számára a házasságra való felkészülést. Azok a fiatal párok, akiket így készítünk fel, kovásszá válhatnak, és később ők is részt vehetnek a házasságra való felkészítés folyamatában.

- Hogyan lehet ma elfogadtatni olyan alapelvet, egyháziasan fogalmazva parancsolatot, mint például a házasság előtti tisztaság, hiszen a mai világban ez szinte teljesen "kiment a divatból", mindenhonnan éppen az ellenkezőjét hallják a fiatalok?
- Az a fontos, hogy ne a parancsok nyelvén, ne egyházi nyelven és fogalmakkal beszéljünk erről, hanem magyarázzuk meg ennek az értelmét. Hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a házasságra való felkészülés egyik legfőbb feladata, hogy a jegyespár megtanulja az egymás közötti kommunikációt. A szexualitás élménye teljesen betölti a fiatalok életét, és háttérbe szorítja a beszélgetés iránti vágyat. A nemiség azután később veszít az erejéből, a kommunikáció pedig továbbra is hiányzik, és a házasság sokszor tönkremegy. Mindezt értelmesen, kulturáltan, mai nyelven el lehet magyarázni a fiataloknak. Gyakorló lelkipásztorok tapasztalata, hogy a párok fogékonyak erre. Nem is annyira arra fogékonyak, hogy a tisztaság, a szüzesség az egyházban parancs, arra azonban igen, hogy meg kell tanulniuk kommunikálni egymással. És ha a jegyesség idején a fiatal megérti és megtanulja ezt, ha elfogadja, hogy a tisztaság nem valamiféle egészségtelen, életidegen dolog, akkor a házasságban is képes elfogadni, hogy a szexualitás a kapcsolathoz kötődik, és nem pusztán az élményt keresi majd. A jegyesekkel való beszélgetések alapja tehát nem a parancsra, a kötelességre való hivatkozás, hanem az, hogy segítségünket kínáljuk fel a házasságra való előkészületben. Azt kell hangsúlyoznunk, hogy amikor valaki a keresztény hittel ismerkedik, vagy a hitben akar elmélyülni, akkor nem elveszíti, hanem éppen megtalálja legbelsőbb önmagát. A mai ember számára az önmegvalósítás, az önazonosság megtalálása fontos hívószó. Csak sokan nem jó irányba indulnak el, és vonzó, de hamar kiüresedéshez vezető célokat keresnek. Az egyház által felkínált segítség persze akkor működik igazán jól, ha ez a nevelés már fiatal korban elkezdődik. Szentségi lelkipásztorkodás és új evangelizáció című könyvemben ezekkel a kérdésekkel is foglalkozom.


FAFCE BESZÁMOLÓ

AZ EURÓPAI KATOLIKUS CSALÁDEGYESÜLETEK FEDERÁCIÓJÁNAK (FAFCE) MŰKÖDÉSI BESZÁMOLÓJA A 2003-2006 KÖZÖTT VÉGZETT TEVÉKENYSÉGRŐL
A magyar nyelvű fordítás itt letölthető.




¤ ¤ ¤

CSALÁDPASZTORÁCIÓ
2006

A CSALÁD VÁLTOZÓBAN: A MAGYAR HELYZET

Bíró László, a MKPK családreferens püspökének vitaindító előadása a RENOVABIS kongresszusán
(Freising 2006. szeptember 1.)


A CSALÁDBARÁT EGYHÁZ VÍZIÓJA

Bíró László A MKPK családreferens püspökének előadása a Gazdaság - Családbarát társadalom - Családbarát egyház című konferencián, Dobogókőn, 2006. márc. 23-án hangzott el.



ÚJÍTSUK MEG A CSALÁDPASZTORÁCIÓT!

Bíró László püspökatya felhívása a családokhoz



AZ EGYHÁZ MAI LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI A SZENTSÉGI HÁZASSÁGRA VALÓ NEVELÉSBEN

Családkongresszus, Máriabesnyő (2005)



A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT

Körlevél a házasságról és családról (1999)



GRATISSIMAM SANE

II. János Pál pápa apostoli levele a családokhoz 1994-ben, a család évében



FAMILIARIS CONSORTIO

II. János Pál pápa apostoli buzdítása az egész katolikus egyház püspökeihez papjaihoz és híveihez a keresztény család feladatairól a mai világban (1981)



VISSZA A LAP TETEJÉRE

ÚJÍTSUK MEG A CSALÁDPASZTORÁCIÓT!

Bíró László püspökatya felhívása a családokhoz


Magyarországon a családpasztoráció az elmúlt tíz évben sok szép eredményt ért el. A továbbfejlődéshez azonban tudatosan kell tevékenykedni, felhasználva a korszerű pasztoráció eszközeit és megszervezve családpasztorációs munkát. Ehhez kíván segítséget nyújtani Bíró László, a MKPK családreferens püspöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke tanulmányában, melyet az egyházmegyei családreferensek 2004. februárjában Vácott tartott éves munkatalálkozóján hozott először nyilvánosságra.


1. A családpasztoráció helyzete

Az elmúlt tíz évben kiépült a referensi hálózat. Indulásakor kértük a megyésfőpásztorokat, hogy bízzanak meg a munkával az egyházmegyében legalább egy referens házaspárt. A későbbiekben hozzájuk egy-egy családreferens pap is csatlakozott. Javasoltuk a referenseknek, hogy szervezzenek évente legalább két nagyobb szabású család-eseményt, ősszel egy lelki napot, tavasszal egy majálist, s használják k i ezeket az alkalmakat a személyes kapcsolatok kiépítésére, majd így csoportok alakítására. Idővel aztán lehetőség nyílik további rendezvények szervezésére, sor kerülhet családos táborokra, lelkigyakorlatokra, tanfolyamokra, továbbképzésekre, valamint a családcsoport tagjainak a jegyesoktatásba való bekapcsolásába.

Két fő célkitűzés volt, egyrészt olyan családközösségek létrehozása, ahol a családtagok, elsősorban a házaspárok egymás tapasztalataiból merítve, az Egyház tanítását megismerve és megértve erősíteni tudják a családi kötelékeket, elsősorban a házaspári köteléket, és közelednek a keresztény családideálhoz, másrészt annak elősegítése, hogy az egyház életébe egyedek helyett házaspárok kapcsolódjanak be, s hozzák magukkal egész családjukat. „Család légy az, ami vagy”, írta Szentatyánk a családokhoz írt levelében, ezt szerettük volna elősegíteni a családcsoportok megalakításával.

Az elmúlt tíz évben a referensek munkája igen szép eredményt hozott. Majd mindenütt megtartották a rendezvényeket, sok családcsoport jött létre és a családpasztoráció ügye általánosan ismert lett. Lendületet adott a munkának az MKPK 1999-ben megjelent Boldogabb családokért c. körlevele, és sokat segítettek a család irányultságú lelkiségi mozgalmak is. Nincs statisztikánk arról, hogy tíz év alatt hány házaspár kapcsolódott be a katolikus családmozgalomba, arról sem tudunk számot adni, hogy van-e eredménye a munkának a szentségi házasságok megerősödése terén, hiszen a lelkipásztori eredmények igen nehezen mérhetők. A pasztorációs munka szervezésekor mindig fontos, hogy meg tudjuk különböztetni az objektív körülményeket és a természetfeletti tényezőket, az előbbiek mérhetők, az utóbbiak csak kérhetők. Felméréseink azt mutatják, hogy a családpasztorációban aktív laikus- és pap-munkatársak tapasztalata szerint az objektív tényezők közül az emberek hozzáállása, jóakarata, szándéka, tettvágya a legfontosabb, a külső tényezők és körülmények az eredményekben elhanyagolható szerepet játszanak, a világban jelentkező káros folyamatok azonban veszélyt jelentenek. Fontos, de nem meghatározó a gazdasági helyzet, a szakértelem pedig elengedhetetlen a fejlődéshez, de hiánya nem hátráltatja folyamatok megindulását.

A családpasztoráció erősségét a működő plébániai és mozgalmi közösségek jelentik, s ezek ott tudnak eredményesen működni, ahol elkötelezett a papi háttér, ahol a főpásztor támogatja őket, ahol az egyházmegye szerves részeként működnek. Nagy a jelentősége a képzéseknek és a továbbképzéseknek, a jól szervezett családos összejöveteleknek, találkozási alkalmaknak. Gyenge pont az információáramlás, az egyes csoportok és az aktív személyek sokszor elszigetelten, egymásról alig tudva tevékenykednek. Negatívum továbbá, hogy általában nem sikerül a friss házasságok gondozása, a családpasztorációba többnyire az idősebb házaspárok kapcsolódnak be. Ezzel együtt nagy az ellaposodás veszélye, könnyen lép a tényleges családpasztoráció helyére valamilyen jámbor tevékenység.

Ám társadalmunkban a család és házasság terén korántsem beszélhetünk fordulatról, sőt, a negatív tendenciák tovább erősödnek.

A Család Pápai Tanácsa 2003 júniusában a Vatikánba hívta az európai családpüspököket, hogy együtt határozzák meg az európai családokat érintő új kihívásokat. Megállapították, hogy ezek részben magából a családból, a családokon belüli elembertelenedett állapotokból erednek, részben pedig a szekularizált társadalomban való élet következtében jelentkeznek. Egymást erősítő negatív folyamatokról van szó: a nem megfelelő alapon álló párkapcsolatokat, az igazi értékeket semmibe vevő társadalom jogi, gazdasági, egészségügyi stb. eszközökkel tovább rombolja. A tanácskozás záródokumentuma így fogalmaz:

„Európa egyik végétől a másikig, annak ellenére, hogy az országokban igen eltérő a lakosság összetétele és különbözőek történelmi hagyományok ugyanazok a problémák, ugyanazok a devianciák, gyenge pontok jelentkeznek.

A veszedelmek ránk szakadtak, a zűrzavaros időszak bekövetkezett…Az Úr azonban meg akarja menteni Európa családjait, mert meg akarja menteni az európai férfiakat és nőket. Ezért jött a Világra, ezért viselte el a szenvedést az emberektől, ezért adta az Életét, ezért adja magát minden nap az Eucharisztiában. Ő az, aki elküld minket a reményvesztettségtől fenyegetett, magukba roskadt, lelki erejük végén járó családokhoz. Emelkedjünk tehát felül a nehézségeken, forduljunk a távolabbi horizontok felé, lépjünk át a kisszerű jövőképen, találjuk meg a reménység jeleit, biztos előrejutásunk kapaszkodóit, tegyük a kihívásokkal szemben alkalmassá és hatékonnyá a családok érdekében végzett pasztorációs munkánkat.”

A remény jelei is egész Európában hasonlóak. Az említett záródokumentum erről így ír:

„Bár a nehézségek nem tagadhatóak, a házastársi kötelék értéke szilárd. Ha megkérdezik őket, a fiatalok többsége Európa bármely részén azt válaszolja, hogy szeretne házasodni, és családot alapítani.

… ne kezdjünk megalapozatlan panaszkodásba és vegyük észre, hogy ezek a hitvesi családok szilárdan tartják magukat. Azok a fiatalok, akik családot akarnak alapítani és egy többé-kevésbé hagyományos családi életet szeretnének élni, sokkal több negatív hatásnak és ellenszélnek vannak kitéve, mint bármely más korábbi generáció. Korosztályunktól gyakran kapnak kritikát amiatt, hogy mértéktelenek a fogamzás-gátlásában és elutasítják az életet. De mit tettek volna elődeik, ha hasonló lehetőségekkel rendelkeztek volna? Ha csak kicsit is emlékezetünkbe idézzük a császári Róma negatív demográfiai mutatóit, láthatjuk, hogy ez a minden bizonnyal kritizálható magatartás nem új: az emberiség ilyen szempontból örök a fényeivel és árnyaival együtt…

Ma a család próbatételnek van kitéve, akárcsak a példabeszédben, a sziklára vagy homokra épített házról szóló hasonlatban. A „válság”, amely ma áthatja a családot akár rosszul is végződhet. Ám ugyanakkor kiindulópontja is lehet a család egy megújulásának, egy innovatív kiútnak, egy valódi gazdagodásnak. Egyes családi tűzhelyek felbomlanak, egyes gyermekeknek olykor „három mamájuk és két papájuk” van, de vannak még az önátadás gazdag értékeinek, a hűségnek, az egymás segítésének felfedezését jelentő családi fészkek…Ezek a hitvesi szeretetben élő házastársak vetik el az öröm és reménység magvait környezetükben. Ezek örömteliek és világítanak, ők adják napjaink világosságát. Erős, hegyen épült városok. A házastársi kötelék e szépségének felfedezése ill. újra történő felfedezése napjainkban vitathatatlan érték.

a család és az élet javát szolgáló mozgalmak korábban nem léteztek és korunk igen pozitív értékei. Ezek a mozgalmak az Evangéliumtól inspirálva ismét életre keltik a családokat. Felbukkanásuk és fejlődésük a társadalom minden rétegében a Szentlélek jelenlétére utal… Az élet tisztelete érdekében indított mozgalmak, melyeket mintegy a diktált és igazságtalan törvényekre való önkéntelen reakció szült, kitűnnek állhatatosságukkal, önzetlenségükkel és bátorságukkal. Kevés pasztorációs mozgalom vetekedhet a családért és az életért létrehozott mozgalmakkal. Előfordulhat, hogy néhány ezek közül hajlik a koordináció elutasítására s így párhuzamos tevékenységet fejt ki.

…Az Egyház felismerve a „családegyház” egyedülálló fontosságát, mint az élet bölcsőjét, a családpasztorációt ma a feladatok rangsorában az első helyre teszi. Igen gyakran a családpasztoráció köré szerveződnek az éves egyházmegyei programok, tervek.

Ahhoz, hogy a családpasztoráció ügyét fellendítsük, jellemes és képzett munkatársakra van szükségünk.

A magyar családpasztoráció sem lehet kivétel. Nézzünk mi is szembe a kihívásokkal, találjuk meg a válaszokat, ismerjük fel eddigi munkánk eredményeiben a remény jeleit, s ezekre építve szervezzük úgy tevékenységünket, hogy az életet és házasságra épülő családokat szolgálhassuk. Az eredményes első tíz esztendő után új, intenzív szakaszba lépünk, s a kiépült referensi hálózatra támaszkodva meg kívánjuk újítani munkánkat.

2. Struktúra, szervezeti kérdések

A magyar katolikus egyház tizenkét éve szabad, tevékenységét szabadon szervezheti. 1993-ban megtörtént az egyházmegyék határainak rendezése, a 14 magyar egyházmegye szervezete azóta megszilárdult. Az egyházmegyék élén álló főpásztor a letéteményese minden liturgikus, pasztorális, egyházjogi, oktatási-nevelési tevékenységnek, általában mindennek, ami az egyházmegye katolikus életét illeti. A főpásztorok hozzák létre, működtetik, felügyelik és irányítják a különböző feladatokra létesített szervezeti egységeket, legyenek azok tagjai papok, vagy világiak. A MKPK egyes szakbizottságainak feladata egy-egy szakterületen a munka támogatása, a világegyház szakmai útmutatásainak a hazai viszonyokra való alkalmazása és annak előmozdítása, hogy az egyes egyházmegyékben az adott területen a munka zavartalanul folyhasson.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a családpasztorációs munka ott eredményes igazán, ahol a referensek nem magukra hagyatva működnek, mintegy szigetet képezve az egyházmegyei szervezetben, hanem az egyházmegyében lévő mozgások szerves részeként. Néhány egyházmegyében a főpásztor már megalakított egy családpasztorációs bizottságot, s ebben a főpásztor által kinevezett, előzőleg már eredményeket felmutató házaspárok tevékenykednek. Szerencsés, ha a bizottság tagjai különböző földrajzi területeket és más-más szakmai irányokat képviselnek, tehát az egyházmegye különböző részeiből és a működő mozgalmakból, valamint egy-egy szakterületet képviselve jönnek. A bizottságok az aktuális helyzet ismeretében kialakítják a családpasztoráció munkatervét, időbeosztását, koordinálják az oktatások, képzések tematikáját, elosztják az elérhető előadókat, megszervezik a központi rendezvényeket és az egyházmegye bekapcsolódását az országos családpasztorációba. Minthogy a bizottság tagjai a „terepről” jönnek, állandó kapcsolatban vannak a családokkal és a házaspárokkal, tehát jól informáltak, jól tudják a főpásztort tájékoztatni a pasztorális eredményekről és igényekről.

Néhány helyen már bevált gyakorlat időnként egy-egy olyan munka-megbeszélés összehívása, melyen az egyházmegye valamennyi család-csoportjának vezetői tájékoztatják egymást, megvitatják a teendőket, s közösen döntenek a megrendezendő programokról.

A bizottság munkáját összefogó referens pap(ok) és házaspár(ok) szervezési csomópontként funkcionálnak, ehhez pedig valamilyen infrastruktúrára van szükség. A levelezéshez, telefonáláshoz, a személyek, események, előadók és közreműködők nyilvántartásához, a rendezvények lebonyolításához és megszervezéséhez, az információs és képzési anyagok kiadásához, eszközökre, pénzre van szükség.

3. Integráció - koordináció

Magyarországon a családpasztoráció él és tevékeny, s több szálon is fut. Dolgoznak e téren a plébániák, a szerzetesrendek, tevékenyek a lelkiségi mozgalmak, van az oktatási intézményekben is ilyen irányú tevékenység, s vannak a családgondozással foglalkozó intézmények is. Az ezek által vállalt munkaterületek sokszor egymást átfedik, de óhatatlanul maradnak lefedetlen területek is. Sok esetben egy-egy személy több szervezetben is érintett, ezáltal lehetségessé válik e szervezetek között az együttműködés, van azonban arra is példa, hogy a „konkurens” szervezetek között féltékenység alakul ki, s ez azután hatékonyságuk rovására megy.

Úgy látjuk, hogy a továbblépéshez elengedhetetlen a meglévő erők koncentrálása, a párhuzamos tevékenységek közötti koordináció. Ha a párhuzamosok csak a végtelenben találkoznak, nem fognak egymásra hatni, ha azonban sikerül az egy irányba haladók között kapcsolatot teremteni, mindketten gyorsabban, erőteljesebben és biztonságosabban haladhatnak.

Egyházmegyei szinten a szubszidiaritás és szolidaritás elvének tiszteletben tartásával találjunk megoldást. Nem a mások munkájába való beleszólásról van tehát szó, s nem is egyes feladatok átvállalásáról vagy központosításáról, hanem a feladatok koordinálásáról, a rendelkezésre álló erők ésszerű csoportosításáról, egymás munkájának és lehetőségeinek ismeretében a kölcsönös segítségnyújtásról. Ezért fontos, hogy az egyházmegyei családpasztorációs bizottságban helyet kapjanak mindazok a delegátusok, akik valamilyen aktív csoportosulást képviselnek.

Ha sikerül kialakítani az együttműködést, sikerül integrálni és koordinálni a különböző tevékenységeket, akkor hatékonyabb, átfogóbb pasztorációs terv alakítható ki, s a tervekből több lesz megvalósítható.

4. Tervszerű családpasztoráció

A felmérések azt mutatják, hogy a családpasztorácóban aktív szerepet vállaló világiak és atyák egyaránt fontosnak tarják a tervszerű munkát, és úgy látják, hogy a tervszerű tevékenykedés sokkal eredményesebb lehet, mint az esetleges, az alkalmakhoz igazodó rendezvények. A tervszerűség kérdése már akkor felmerül, amikor a családpasztorácóhoz hozzá akarunk fogni, el akarjuk határozni, hogy hol kezdjük, és mit tegyünk konkrétabban.

A tervezést megelőzi a felmérés: milyen képzésekre, lelki programokra, van igény és szükség az egyházmegyében. Sok esetben még az igényt is fel kell kelteni, mert sokan nem is tudják – honnan is tudhatnák – hogy mire van szükségük. Ezért értékesek azok a jó programok, amelyeknek nyomán megszületnek az igények. Az embereket mind értelmi, mind érzelmi síkon meg kell érinteni. Nagyon fontos azonban, hogy ne rekedjünk meg a kedvcsináló, a közösségbe becsalogató rendezvények szintjén, tudjunk ezekre építve továbblépni. S ha már kialakítottuk a tervszerű munka feltételeit, gondosan ügyeljünk annak állandó aktualizálásáról, frissen tartásáról. Az elavult, a jelen helyzethez nem alkalmazkodó tervek az ellaposodás, az érdektelenné válás melegágyai.

Bármilyen családpasztorációs formáció jön is létre, bármilyen lelkes és odaadó tagokból áll is, ha nem tervszerűen, céltudatosan szervezi munkáját, ha összejövetelein esetlegesek, ötletszerűek a témák és a megbeszélések, előbb utóbb ellaposodik, formálissá, végül okafogyottá válik a tevékenység.

4.1. Szakterületek
A családpasztoráció sokféle feladatát három szakterületen végezzük: az élettani és szentségi területen, a személyes (értelmi és érzelmi) területen, valamint a társadalompolitikai területen.

a.) Élettani és szentségi terület – természetes és természet feletti élet
Ide tartozik mindaz, amit a természetes életről, nevezetesen az emberi életről tudunk, tehát a vonatkozó biológiai, orvosi, természettudományos ismeretek. A teljes ember nem csupán természeti lény, nem hanyagolhatók el természetfeletti vonatkozásai sem. Ezekkel foglalkozunk a szentségi területen, ahol az egyház tanítását a szentségekről, a szentté válásról, az örök életről tárgyaljuk.

Az életet megismerni csak úgy lehet, ha megéljük a dolgokat, ha együtt élünk másokkal. Ezt a másokkal való együttélést gyakoroljuk már eredeti családunkban, gyakoroljuk tudatosan a közösségben – családi, plébániai vagy valamilyen mozgalmi közösségben. Ebben a közös életben a házaspárok és a papok kölcsönösen gazdagíthatják egymást, s ez a házas közösségekben résztvevő lelki tanácsadók, a papok részvételének mélyebb értelme.

b.) Személyes érzelmi és értelmi terület
A házasságra és a családi életre való felkészítés során, ahogy az minden személyiségfejlesztés terén fontos, hogy a személyt mind értelmi, mind pedig érzelmi szinten megszólítsuk. Csak így lehetséges a teljes ember személyiségének kibontakoztatása, képzése és fejlesztése, csak ezzel válhat kapcsolatteremtésre is alkalmassá. Még fontosabb tehát itt, mint minden egyéb képzésnél, az egymással folytatott párbeszéd, a problémák közös megközelítése, az útra együtt indulásra való felkészítés.

c.) Társadalompolitikai terület
A keresztényeknek van politikai feladata, céljuk ugyanis olyan struktúrák létrehozása és fenntartása, amelyekben sikeres lehet az emberi élet és kapcsolatrendszer. Ahhoz, hogy a családról és házasságról kialakított keresztény célkitűzések megvalósulhassanak, megfelelő környezeti feltételek szükségesek, ehhez pedig meg kell nyernünk a politikai és szociálpolitikai döntéshozókat, biztosítva számukra a tájékozódás és döntéseik megalapozásának feltételeit.

4.2. A családpasztoráció folyamatai – folyamatos családpasztoráció
Az emberek életük folyamán mindig készülnek valamire, valamilyen új életállapotra, ugyanakkor a már elért életállapotok gondozásra, ápolásra szorulnak. Az élet folyamán egymást váltják felkészülési és a gondozási szakaszok, ezek gyakran párhuzamosan, egymást átfedve zajlanak.

A családpasztorációban sincs ez másképp. A családi életre már korán kezdődik a felkészülés, ez a hosszútávú felkészítés. Feladatai közé tartozik a gyerekek és a fiatalok nevelése a kapcsolatteremtő képességre, a barátságra, a partnerkapcsolatok kialakítására, a saját illetve a másik nem megismerésére, azaz a szexuális nevelésre, illetve a nemzésre és a gyermekáldásra való felkészítésre. Irányítsuk a fiatalokat úgy, hogy a felelősségteljes szülői hivatást tűzzék ki céljukul. A hosszú távú felkészítés három nagyon fontos bázisa a család (a szülők és leendő szülők felkészítése), az iskola (a pedagógusok, a hittantanárok és a szaktárgyak oktatóinak képezése) és a plébániai és más egyházi ifjúsági és gyermekcsoportok.

Ezt követi a házasságra való közvetlen előkészítés, a jegyes-oktatás, de szükség lehet közben a jegyes állapotban való gondozásra is. A házasságra való közvetlen előkészítésben az egyháznak rendkívül fontos szerepe van, hiszen nem csak ismereteket közvetít, hanem segít bizonyos magatartásformák begyakorolásában is. „Fontos, hogy az előkészítésnek ez a fázisát a párbeszéd, a barátság és az imádság légköre jellemezze” írja a Család Pápai Tanácsának a házasságra való előkészületről szóló dokumentuma (No. 37). „Az ilyen előkészítéshez az oktatókat, pl. orvosi, pszichológiai, jogi területen jártas keresztény házaspárokat, valamint papokat megfelelő módon ki kell képezni (No. 45).

A Familiaris Consortio (No. 66) pontosan megnevezi az előkészítés témáit:

· a személyes hit elmélyítése;

· a házasságnak, mint a férfi és a nő állandó törődést igénylő, személyes kapcsolatának a bemutatása;

· a házasélet, a házasságban megélt szexualitás és a felelősségteljes szülői hivatás kérdései, elsősorban a témával kapcsolatos orvosi és biológiai ismeretek segítségével;

· a gyermeknevelés módszerei;

· háztartásvezetési ismeretek, a család gazdasági életének szabályai, mint a rendezett családi élet előfeltétele;

· a családi apostolkodásra, a más családokkal való testvéri és segítőkész együttműködésre való felkészítés;

· buzdítás a csoportokban, egyesületekben, mozgalmakban és olyan kezdeményezésekben való aktív közreműködésben, amelyek a család emberi és keresztény értékeit támogatják.

A megkötött házasság után folytatódik a családi életre, a gyermeknevelésre, a szülői feladatokra való közvetlen felkészülés, közben pedig megkezdődhet a házasság ápolása, gondozása. Amint gyarapszik a család, egyre nagyobb szükség van a házasságon túl a család gondozására is. A család különböző nemű és különböző generációkhoz tartozó emberek bonyolult kapcsolat-komplexuma, melyben a felek különböző szerepekben lépnek fel. A család jóléte szorosan összefügg a családtagok személyes jólétével, tehát a személyeket, legyenek bármelyik szerepben, egyforma tisztelet és figyelem illeti meg.

Érvényes ez a házassági és családi kapcsolat valamennyi korszakára is:

· a mézeshetek és az utána következő korszak;

· a család alapítása és kibontakozása;

· a teljes család évei az utolsó gyermek megszületésétől az első gyermek elköltözéséig;

· a család zsugorodó szakasza, a gyerekek szárnyra bocsátása;

· az utó-család, az üres fészek, (ez különösen olyan házaspároknak okoz nehézséget, akik addig csak családi kapcsolatban gondolkodtak és házastársi kapcsolatukat nem fejlesztették);

· a család felbomlása, az özvegység (erre az ember életében nehéz szakaszra nagyon kevés figyelmet szentelünk).

Maga a házasság is gondozásra szorul, s éppen olyan fontos, mint a családgondozás. Minden házasság különböző, sokféle keresztény házasság van. A házaspárnak nyújtsunk segítséget

· kapcsolatuk mibenlétének felismeréséhez;

· beszélgetési kultúrájuk kifejlesztéséhez;

· konfliktusok elviseléséhez és kezeléséhez, illetve a feloldhatatlan konfliktusokkal való együttéléshez;

· a személyes kapcsolatukban a gyengédség és a szexualitás integrációjához;

A felkészítés és a gondozás kölcsönösen egymásra utalt. Ha a felkészítést nem követi gondozás, akkor a felkészítés eredménye kárba is veszhet. A családi kapcsolat gondozása, ápolása elősegíti és támogatja a gyerekek felkészítését a majdan megkötendő házasságukra, a családi életükre. Az így felépített családpasztorációs folyamat generációkon át ível, a közösség pasztorációjának vezérfonalává válik.

Noha természetesen az eszménykép a szentségi alapon kötött házasság és az ebből fakadó családi élet, nem szabad segítség nélkül hagyni azokat, akik nehéz helyzetbe kerültek, akiknek a kapcsolatuk zátonyra futott, akik elváltak, illetve akik újra házasodtak. A Familiaris Consortio erről így ír: „Az elvált házastársnak, főleg az ártatlannak sorsa a magány és egyéb nehézségek lesznek. Ilyenkor az egyházi közösségnek nagyobb támaszt kell nyújtania, mint máskor: ki kell fejeznie megbecsülését és együttérzését, … aki elvált, de mivel tudja, hogy a házassági kötelék felbonthatatlan, nem keres újabb kapcsolatot,… hűségének és keresztény állhatatosságának példája különleges erejű tanúságtétel lesz a világ és az Egyház előtt”. (No.83)

„Sürgetve buzdítjuk a pásztorokat és az egész hivő közösséget, hogy támogassák az elváltakat: gondoskodásukkal és szeretetükkel óvják meg őket az Egyháztól való elszakadás érzésétől, hiszen megkeresztelt emberek, részesei lehetnek az Egyház életének és részt is kell benne venniük. … Az Egyház imádkozik értük, megerősíti őket, s mint irgalmas Anyjuk támogatja őket a hitben és a reményben. (No. 84)

A család gondozását tehát végezzük párhuzamosan a házastársi kapcsolat gondozásával, és nyújtsunk képzési segítséget a házaspárnak, a szülőnek. Szükség van tanácsadásra, közvetítésre, a tapasztalatok átadására, sőt bizonyos esetekben terápiára is.

Fontos továbbá, hogy a megoldandó feladatokat tudatosan tűzzük ki, pontosan mérjük fel, hogy az adott esetben milyen típusú feladatok megoldására van szükség, és milyen szakterületen szükséges, ill. lehetséges, a munkálkodás.

4.3. Pasztorációs eszközök és módszerek
Bármelyik szakterületen akarunk is tevékenykedni, fontos, hogy módszereinket tudatosan, a kitűzött céloknak megfelelően válasszuk meg. Az eredményes munkát segíti elő, ha az összejövetelek meghirdetésekor, a résztvevők toborozásakor, amikor a helyszínt és a körülményeket megválasztjuk, szem előtt tartjuk azt, hogy miért hívjuk össze az embereket.

Az ismeretközlés, oktatás, a tényekkel való szembesítés az egyik legfontosabb feladatunk. Az életben, így a családi életben való eligazodáshoz és boldoguláshoz, sok ismeretre, tudásra van szükség. Ezek megszerzésére az embereknek ma igen sokféle lehetőség áll rendelkezésére. A katolikus család- és házasságeszményről azonban nekünk, katolikusoknak kell az ismereteket átadni, ezt nem bízhatjuk senki másra. Keresztény szellemben szóljunk továbbá a világi tudományok bennünket érintő területeiről.

Igen sokféle tudás-anyag közlésére kerülhet sor a családpasztoráció keretében. Sokszor szükséges az alapvető hittani-vallási ismeretek átadása, vagy felfrissítése, de fontos átadnunk a Katolikus Egyház tanítását a házasságról és családról, valamint ezeknek ismereteknek a helyét az Evangéliumban és a világi tudományok rendszerében Tárjuk fel a biológiai, pszichológiai és társadalmi hátteret, ismertessük a jogi kérdéseket, és adjunk eligazítást egy sor gyakorlati, eljárási ügyben is. Bízzuk mindezt képzett, katolikus szempontból nem kifogásolható előadókra, oktatókra, trénerekre.

Az Evangélium szerinti élet azonban nem csak tudásból áll. Az embereknek szüksége van bátorításra, bíztatásra, olyan bizonyság szolgáltatására, amely nyilvánvalóvá teszi előttük, hogy ők, személyesen a helyes úton járnak, s tovább, előre kell haladniuk. Hiába tud valaki tucatnyi könyvet fejből idézni, ha nincs meg benne a késztetés, hogy a megtanultak szerint éljen, azokat a valóságban, élete minden napjában valóra váltsa. Szervezzünk képzéseket, tréningeket, önismereti és önnevelő alkalmakat, használjuk fel a pasztorálpszichológia eszközeit, fejlesszük a ránkbízottak személyiségét. Nagyon fontos, hogy az ilyen képzéseket olyanok vezessék, akik hitelesek, azt élik, amit hirdetnek.

A családpasztoráció egyik fontos területe a bajba, krízisekbe került családokkal, illetve ezek tagjaival való foglalkozás, ezek bátorítása különös gondot igényel.

A katolikus eszmény szerinti házasságra és a családi életre való alkalmassá tétel a családpasztoráció fontos feladata. Egyrészt nem mindenki hozza magával az erre szolgáló képességeket, másrészt mai plurális világunk túl sok hamis értéket próbál vonzóvá tenni ahhoz, hogy el ne bizonytalanodjanak még a legjobb indíttatású emberek is. Nem elég tehát a szükséges ismeretanyag átadása, a buzgó bátorítás, a házasságra, szülői hivatásra, a családi életre kész, alkalmassá tett fiatalokra, felnőttekre van szükség. Nem vizsgáztathatjuk az embereket, de alakítsuk ki bennük azt a belső késztetést, hogy saját magukat vizsgálva állandóan törekedjenek életükben, kapcsolataikban megfelelni feladataiknak.

5. Következtetések

A magyar családpasztoráció új szakaszba lép. Erre késztet minket a magyar társadalom sürgető válság-helyzete, a világ minden részén erősödő család- és házasságellenes tendenciák, valamint az, hogy az elmúlt tíz év alatt sikerült lerakni a munka alapjait, s erre már nyugodtan lehet építeni. A Család Pápai Tanácsának múlt júniusi tanácskozásáról kiadott, már idézett záródokumentum szavaival: „A családpasztoráció ne zárkózzék be a házassági előkészítők, vagy a párok, családok segítésére alakult szűkebb szakterületekre. E tevékenységeken kívül legyen jelen az egyházmegyék egyéb pasztorális akcióiban, a különféle bizottságokban és ezek rendezvényein.”

Nem várhatunk semmiféle külső erőre, utasításra vagy segítségre, magunknak kell hozzákezdenünk, most, itt és bátran.

Jó egynéhány plébánián már igen eredményes és sokrétű családpasztoráció folyik. Bátran tekintsük ezeket modellnek, tanuljunk tőlük, kérjük ki tanácsaikat.

Mindenekelőtt azonban mérjük fel a helyzetet az egyházmegyében, s alapos mérlegelés alapján kezdjünk hozzá a tervek kialakításához. A jelenlegi helyzetben úgy látszik, egyre inkább összekapcsolódik a család védelme az életvédelemmel, a kettő egymást feltételezi és egymás nélkül nehezen boldogulhat.

Ha pl. mód van rá, szervezzük meg a baba-mama klubot, de annak programját alakítsuk úgy, hogy ne csupán a csecsemőápolásban nyújtson segítséget, hanem járuljon hozzá a kisgyerekes életállapot ápolásához, gondozásához. Ezzel azután elérhetjük, hogy a mama, sőt az egész család kapcsolatban marad a plébániával, bekapcsolódik a következő felkészülési, vagy gondozási szakaszba.

Legyünk találékonyak és rugalmasak. Ahol például az a gond, hogy alig van házasságkötés, ott nyilván ne a jegyesoktatásra épüljön a munka, inkább a meglévő családok gondozására érdemes tervet készíteni, vagy talán lehet azokkal a fiatalokkal foglalkozni, akik még nem jegyesek, de nemsokára azok lehetnek. Őket bátoríthatjuk a tiszta szerelemre, az udvarlásra, bennük keltsük fel a felelős szülői hivatás iránti igényt. Szervezzünk vonzó, jó előadókkal kurzusokat, képzéseket, tanácsadó estéket, de ne elszigetelt eseményként, hanem hosszabbtávra kidolgozott tervünkbe illesztve. Egy-egy akcióra fogjon össze több plébánia, pl. rendezzen közös TCST-tanfolyamot.

Ha jó az együttműködés az egyházmegyei családpasztoráció szereplői között, egy-egy terület, feladat rábízható valamelyik mozgalomra, vagy egy plébániára. Megszervezhető a „központi” jegyesoktatás, vagy elvállalhatja pl. az 5-6 éve már házas párok gondozását egy mozgalom több plébánia hívei részére is.

Mindenek előtt és fölött pedig kérjük az Élet Urát, adja áldását az élet megújulására, kérjük a Szentlélek megvilágosító kegyelmét családpasztorációs munkatársainkra és a Családok Királynőjének oltalmát minden magyar családra.

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


VISSZA A LAP TETEJÉRE

A CSALÁDBARÁT EGYHÁZ VÍZIÓJA

Bíró László a MKPK családreferens püspökének előadása a
Gazdaság - Családbarát társadalom - Családbarát egyház
c. konferencián, Dobogókőn, 2006. márc. 23-án

Konferenciánkon eddig hallottunk családbarát nagyvállalatról, családbarát iskoláról, családbarát jogalkotásról, családbarát sajtóról, médiáról, stb. Családbarát egyház - miért? Az egyház eddig nem volt családbarát? Most fölkapunk egy fogalmat és ráakasztjuk jelzőként az egyházra? Sokszor újságírók is megkérdezik az embertől riportban, hogy az egyház családbarát-e. Azt gondolom, hogy az egyház lényegében mindig is családbarát volt. Amikor a szeretet parancsát hirdeti, amikor az élet evangéliumát hirdeti, mindkettőben a te-központúságot és a személy-központúságot hirdeti, azt gondolom tehát, hogy az egyház ab ovo családbarát volt. Aztán az előadások kapcsán az a gondolat is megfordult bennem, hogy mi lenne, ha egy Audit-módszerrel megszondáznák a történelmi egyházakat, megvizsgálnánk, hogy mennyire családbarátok. Meg is versenyeztethetnének bennünket, vagy az egyházközségeinket, gyülekezeteinket, melyik családbarátabb? Mi jönne ki ebből? Elgondolkodtam azon is, hogy milyen kritériumok alapján kellene ezt a szondázást végezni?

Néhány objektív szempontot próbálok említeni, hogy mitől családbarát az egyház? Örülök, hogy a "Családbarát egyház víziója" címet kaptam, mert most álmodozhatok.

A családbarát egyház az embert nem kicserélhető egyednek, hanem személynek tekinti, akinek kapcsolatai vannak, hiszen legtöbbjük családban él.

A családbarát egyházban a hívő személy, férj és feleség, szülő, nagyszülő, gyermek vagy testvér. Az olyan társadalomban, amely az embert individuumnak tekinti csupán, számnak, kicserélhetőnek, nagyon fontos, hogy mi személynek tekintsük az embert. Isten örök szeretettel szeret bennünket, és nevén szólítja az embert.

A családbarát egyház atyai és anyai vonásait a családból kölcsönzi. Az édesapák és az édesanyák adják meg az egyháznak azt a vonását, amely méltóvá teszi nevére: anyaszentegyház.

A családbarát egyház a családok pasztorációját nem luxusszolgáltatásnak tekinti, hanem lelkipásztori tevékenységét a házasságok és családok javára, megújult tudatossággal végzi. Lelkipásztori szolgálatának integráns része a családpasztoráció.

A családbarát egyház megújuló frissességgel szolgálja, ünnepli, hirdeti a család evangéliumát, vallva, hogy minden egyes házasságnak vallásos jelentése van: hisz minden egyes házasság képe, szimbóluma annak a szövetségnek, amely Istent összeköti az Ő népével.

A családbarát egyház szolgálja a családot, amely a házassággal fennálló bensőséges, építő kapcsolatból nyeri identitását és küldetését, szolgálja a családot, amelyet "családegyháznak" nevezünk, mivel a maga módján "az egyház misztériumának eleven képe, történelmi megjelenése" (Familiaris Consortio 49.) - mondja II. János Pál pápa.

A családbarát egyház a teológiai karokon, szemináriumokban, szerzetesi intézményekben, különböző kurzusokon hirdeti a család evangéliumát, Istennek a házasságra és a családra vonatkozó tervét. Tehát a család evangéliumát hirdetjük, nem örökké a család kríziséről beszélünk, erősítve azoknak a vélekedését, akik azt mondják, hogy a család intézménye fölött eljárt az idő. Mi következetesen a család evangéliumáról, örömhíréről beszélünk.

A családbarát egyház ügyel arra, hogy a házasság és a család örömhíre - a társadalom jogos pluralizmusát tiszteletben tartva - jelen legyen a tömegkommunikációs eszközökben, a társadalmi életben, a gazdaságban és a politikában.

A családbarát egyházban valamennyi helyi egyház a családpasztoráció felelős alanyának tekinti önmagát, tehát nem csak Róma dolga, nem csak néhány megszállottnak a dolga, a családpasztoráció minden helyi egyháznak is feladata.

A családbarát egyház vallja: a házasság és a szüzesség nem állnak egymással ellentétben, sőt egymást kiegészítő adományok, amelyek Krisztus és az egyház termékeny titkát fejezik ki. Ezért a hiteles családpasztoráció elősegíti a szüzesség folyamatos megbecsülését, segíti a cölibátust vállalók találkozását a fiatalokkal, jegyesekkel, házasokkal, hagyja, hogy kölcsönösen gazdagítsák egymást. A mi egyházunkban is szükség van a papság és a házasság szentségének "házasságára". A két életállapot, a cölebsz állapot és a házas állapot sok ajándékot adhat egymásnak.

A családbarát egyház segít minden férfit és nőt, hogy szeretetét a test és lélek egységében élje meg, Hirdeti a tisztaság értékét, és tudatosítja, hogy a tisztaság nem az ember nemiségének elutasítása vagy megvetése. Sokkal inkább lelkierő, amely megvédi a szerelmet az önzéstől és minden beszűküléstől. Amennyi értéke van a házasságnak, annyi értéke van a tisztaságnak és fordítva. Ennek a kettőnek a sorsa egy társadalomban mindig összekapcsolódik, vagy mindkettőt elvetik, vagy mindkettőt megőrzik, fölemelik.

A családbarát egyház feladatának tekinti a családi életre nevelést, amely az emberi személy növekedését célozza, kiteljesíti a szabadságra irányuló, az önátadás felé megnyíló szeretetet. Ez a nevelés elsősorban a szülők alapvető joga és kötelessége, de a keresztény közösségnek segíteni kell a szülőket ebben a szolgálatban.

A családbarát egyház a jegyességet Isten ajándékának, kegyelmi időnek tekinti, melynek erejében a jegyesek egyre inkább belekapcsolódnak Krisztus szeretetébe, és mindinkább hasonlóvá válnak hozzá. A jegyespasztorációt nem korlátozza a házasságot közvetlenül megelőző időszakra. Szükségesnek tartja, hogy mind jobban megismerje ezen életszakasz lehetőségeit és nehézségeit. Ennek érdekében tanulmányi összejöveteleket kezdeményez, készséggel találkozik jegyben járó fiatalokkal, számukra házasságra felkészítő kurzusokat szervez megfelelő területi egységekben, missziós szellemben, amelyek szolgálják a hit újrafelfedezését. Hadd világítsam meg ezt a gondolatot egy példa kapcsán. Máriabesnyői konferenciánkon mesélte egy görög katolikus kolléga, hogy gimnazista kora óta udvarolt a feleségének. Aztán amikor egyszer ment hazafelé, és először merészkedett megfogni a kedvesének a kezét, - mit ad Isten, - hát az édesanyja jön vele szemben biciklivel. Elsűlyedt volna a föld alá, de nem tehette. Mire hazaért, a mama már otthon volt, s mondta a fiának, hogy "kisfiam, olyan szépek voltatok, úgy örültem nektek". Talán az egyház ezt a mondatot elfelejti kimondani a szerelmes párnak, de a szülő is. Inkább aggódunk, hogy mennyi veszély leselkedik rájuk, minthogy az örömünket kimondanánk feléjük. Tehát:

A családbarát egyház a jegyességet kegyelmi időnek tekinti.

A családbarát egyház nagy gonddal készíti elő a házasságkötés szentségi ünnepét, tudva, hogy a házasság az egyház szentsége, általa az egyház újabb családegyházzal gyarapszik. Ügyel arra, hogy a szertartás megjelenítse a szentség méltóságát, a keresztény ünnep örömét, de kitűnjön az ünnep közösségi jellege is.

A családbarát egyház segíti a családokat hivatásuk és küldetésük megélésében életük minden szakaszában. Különleges figyelmet szentel a fiatal házasoknak és családoknak, hogy beilleszkedhessenek a keresztény közösségbe. Meglátja bennük a keresztény közösség erőforrását. Figyelmet fordít arra, hogy a házaspárok segítséget kapjanak az élet elfogadásához és nevelői feladatuk ellátásához.

A családbarát egyház megalkuvás és félelem nélkül hirdeti az emberi élet felbecsülhetetlen értékét, az élet evangéliumát. Megbecsüléssel tekint azokra, akik a széles társadalom gondolkodása ellenére is nagylelkűen vállalják az életet. Ők az élet Istene történelmi jelenlétének prófétai jelei közöttünk.

A családbarát egyház különleges és diszkrét gondoskodással fordul azokhoz a házaspárokhoz, akiknél fizikai terméketlenség esete forog fenn. Ez olyan kemény próbatétel, amely csak növekszik az idő múlásával. Bátorítja őket, hogy szeretetüket terjesszék ki a hús és vér szerinti kapcsolaton túlra, például gyermekek örökbefogadásával.

A családbarát egyház tapintattal áll azon családok mellett, amelyek gyermekeik miatt nehéz helyzetbe kerültek, különösen akkor, ha az eltávolodás oka a deviancia valamely fajtája. Szeretettel fordul oda olyan családokhoz, melyekben súlyosan beteg, sérült gyermek, vagy fogyatékos családtag él. Észreveszi, hogy a családok gyakran elszigetelődnek, kitaszítottnak élik meg magukat, olykor megkísérti őket a teljes kétségbeesés. Nagy segítség számukra a testvéri családok lelki és tettrekész közelsége, akik a terhek átvállalásával szolidaritást tanúsítanak irántuk.

A családbarát egyház különös figyelmet szentel a korban elöregedett házaspároknak, gondoskodik olyan alkalmakról, amikor együtt lehetnek, kikapcsolódhatnak. Figyelmezteti a családokat, hogy maguk is gondoskodjanak idős családtagjaikról, vegyék körül őket szeretettel, és kitüntetett helyet tartsanak fenn számukra a családi körben.

A családbarát egyház lehetőséget teremt az özvegyek számára, hogy megtalálják életük motivációját az imádságban, a közösség iránti szolgálatban. Különös módon odafigyel a fiatalon özvegyen maradtakra.

A családbarát egyház támogatja a házas- és családközösségeket, hogy azok mindinkább hitben és a házastársi lelkületben való növekedés helyévé váljanak, ugyanakkor tartsanak állandó kapcsolatot a plébániaközösség egészével, vegyenek részt tevékenyen a civil társadalomban, és osztozzanak a szolidaritás mindennapos tetteiben. Segíti a házas közösségeket, hogy egymással is találkozhassanak.

A családbarát egyház a Lélek ajándékaiként fogadja el azokat a lelkiségi mozgalmakat, egyesületeket, amelyek a keresztény családokat kovásszá, világossággá formálják

A családbarát egyház a családok lelki növekedése érdekében kezdeményez minden évben család-ünnepeket, valamint az egyházközség ölén megünnepli a házasságkötés kerek évfordulóit.

A családbarát egyház társadalmi, politikai síkon is felhívja a figyelmet a családra, mint első számú valóságra. Tudatosítja, hogy a család értéke elidegeníthetetlen és kikerülhetetlen sarokpontja a társadalomnak, a társadalmi-politikai létezésmódnak. Sürgeti a megfelelő családpolitikát, a családra való odafigyelés fontosságát.

A családbarát egyház   II. János Pál pápával vallja, hogy az egyház a keresztény családon keresztül éli meg és teljesíti a Krisztus által rábízott küldetést, és hogy a család az egyház tanításának és evangelizációjának alapvető tárgya, ugyanakkor pótolhatatlan alanya, termékeny szubjektuma. Számára a család nem csak cselekvésének célja, hanem cselekvő és felelős alanya is. Ezért bevonja őket a munkába, helyt ad nekik, hogy részt vegyenek az egyház küldetésében, életében, a társadalom fejlődésére irányuló tevékenységében, mégpedig sajátos és eredeti módon, a család identitása szerint. A "házastársaknak mint házaspárnak, a szülőknek és gyermekeknek pedig mint családnak kell az Egyház és a világ felé szolgálniuk" (Familiaris Consortio 50.), részesedve Krisztus és az egyház papi, prófétai és királyi feladatában.

A családbarát egyház segíti és neveli a házaspárokat és családokat, hogy növekedhessen a társadalomban betöltött szerepük, hogy mind tudatosabban járulhassanak hozzá a társadalmi közjóhoz, hogy tevékeny és felelős szerepet vállaljanak a társadalmi életben.

A családbarát egyház számára kihívást jelent, hogy a jelenlegi társadalmi-kulturális valóság egyre több rendezetlen házasság forrása. A zátonyra futott házasságok szemében az egyház gyakorlata szigorú, túl igényes, nem megértő a különféle helyzetekkel és az ember elkerülhetetlen gyengeségeivel szemben.

A családbarát egyház ebben a helyzetben sem mondhat le az evangelizáló küldetéséről, hogy hirdesse Jézus evangéliumát a házasságra vonatkozó erkölcsi elvekkel együtt. Éppen most van erre szükség, amikor elfogadhatatlan életfelfogások homályosítják el, gyengítik a házasság eszményét.

A családbarát egyháznak ugyanakkor buzgónak kell lennie azon családok gondozásában, amelyek nehéz, vagy rendezetlen helyzetben vannak. Mindezt azonban "Krisztus szívének mértéke szerint" (vö. Familiaris Consortio 65.) kell tennie. Jézus megalkuvás nélkül hirdette az igazságot és az erkölcsi tökéletességet, ugyanakkor elfogadó és irgalmas volt a vétkesekkel szemben.

A családbarát egyház tevékenysége magába foglalja a segítség és a megelőzés dimenzióját: bölcs és mélyreható nevelési munkával olyan feltételeket próbál teremteni, amelyek lehetővé teszik a házasság és a család születését és növekedését.

A családbarát egyház rendelkezésére áll iránymutatásaival a nehéz és rendezetlen házassági helyzeteknek, valamint a különélések számára, a csak polgári házasságban élők számára is, meghívóan tanítja, hogy a katolikusok számára egyedül a szentségi házasság érvényes, és segíti őket a rendezésben.

A családbarát egyház a házasság és a család védelmében mozgósít minden jóakaratú embert, elsősorban a hívek közösségét, hogy ezzel az egyház és a társadalom legigazibb javát szolgálja. Befejezésül II. János Pál pápa szavát idézem: Egyetlen ember és egyetlen embercsoport sem képes egymaga gyógyírt adni a család szenvedésére napjainkban. Mindenkinek a munkájára szükség van, az egyház, az államok, a köztes szervek, a különféle emberi csoportok egyaránt meghívást kaptak sajátságaik tiszteletben tartása mellett, hogy szolgálják hatékonyan a családot. Főként pedig a két házastárs elkötelezettségére van szükség, s ezért kell forrón kívánnunk, hogy a férj és a feleség már kezdettől fogva egyként lássa a család alapvető értékeit.


VISSZA A LAP TETEJÉRE