Az egyház mai lehetőségei és korlátai a szentségi házasságra való nevelésben

Máriabesnyő 2005. november 3.

1. Néhány megfontolás a fiatalok mai világáról

„Egy gimnazistát még nem lehet nevelni, mert a gimnazistának még nincsenek kérdései!”? (Egy meg nem nevezett jezsuita nevelő testvér véleménye) Nem értek egyet. Azért vagyunk velük, hogy legyenek kérdéseik.

Követő lelkiismeretük miatt sokat rágódnak, s ha nem vagyunk ott velük, akkor nem mernek eljönni tanácsot kérni. (Vagy talán gyónni) Azért vagyunk velük, hogy megelőző lelkiismeretük is működjön, és ne tegyenek helyrehozhatatlan lépéseket. Egy fellazult erkölcsű világban sokszor félnek attól, hogy rosszul tesznek valamit, és ezzel kockáztatják a boldogságukat.

Nem közelíthetünk úgy a házasság kérdéséhez, hogy ideális fiatalokra és alapjaiban keresztényekre számítunk, mert a fiatalok, különösen a gimisek a maguk kamaszságával nem azok, vagy legalábbis a legtöbben nem azok, legalábbis nem úgy ideálisak, ahogy mi az egy –két generációval korábbi „kiadásúak” gondolkodunk az ideális kereszténységről.

Ez nem jelenti, hogy lazán igazodunk az ő laza világukhoz, nem adjuk el egyházunk erkölcsi rendjét, nem csökkentjük a szentségek komolyan meghatározó és életre szóló erejét. Ugyanazt tesszük, amit az elmúlt 2000 évben, csak szem előtt próbáljuk tartani a megváltozott társadalmi és erkölcsi rendből jövő fiatalokat.

Talán Napóleonnak tulajdonítják azt a mondást, amely szerint a gyermekek nem annyira a szüleikre, mint inkább a korukra hasonlítanak. Ezért van a címben következő gondolatok előtt a korlát szó is. Mert az pontosabbá teszi azt az idealisztikus elvárást, amely az egyháztól mindazt reméli, amit sem a család, sem a társadalom nem képes megoldani; a boldog, kiegyensúlyozott, erkölcsös és művelt ifjúság nevelését. Kétségtelen, hogy az egyház iránt megnőtt igényeket (lásd katolikus iskolák) nagyrészt a hiányérzet magyarázza, de éppen az szüli azt a nyomasztó érzést is, hogy vajon az egyház képes e egyedül megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek. Különösen akkor, ha a korábban említett napóleoni mondást úgy fordítjuk most a magunk nyelvére, hogy nem csak az egyház nevel, hanem a korszellem, az utca, a média, a kortársak is. Az ellenőrizhetetlen, - véleményem szerint a gonosz lélek által irányított – destruktív hatásokat sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ijesztő, de talán helyesebb a kérdést úgy feltenni, hogy az egyháznak milyen szerepe marad abban, hogy ezt a sok hatást valamilyen módon rendezze, vagy ha kell ellensúlyozza.

Általában panaszkodunk, de azt hiszem, hogy a jelen kor arra ösztönöz bennünket, hogy ne tömegekben gondolkodjunk, hanem a minőségre koncentráljunk. A mai ember, különösen a mai fiatal a sokféleség és értéktelen érdekességek kínálatában csak a rá igazán figyelő megszólítást hajlandó elfogadni. Az érdekességek világában nem hiszem, hogy az egyháznak versenyezni kellene. Nem az a megoldás, hogy a szentségi házasság magyarázatát, vagy a szertartását érdekesebbé tegyük azért, hogy hátha az is vonzóvá lesz az érdekesség miatt. Hiába hisszük, hogy ami szerintünk tartalmas és építően értékes, az mindenképpen kelleni fog a fiatalnak is. Nem kell. Illetve kell, de nem úgy ahogy mi adni akarjuk. Próbálgatni kell másképen adni ugyanazt amit az egyház 2000 éve próbál adni. Ugyanazt, de mindig másképpen.

Elidőztem a kérdés felett, mert helyesen kell felmérni a fiatalok világát. (Itt kell megjegyezni, hogy egészen másként lehet és kell beszélni a gimnazista kor alsó két évfolyamával, mint a felső kettővel. Itt még sokkal többet számít egy-két év különbség, mint a húszéves kor után!) Ha ezt nem tesszük, akkor nem tudjuk megszólítani őket. Életük valósága sokszor sokkal rosszabb, mint azt mi gondoljuk, de sokszor sokkal jobb, mint azt mi rávetítően gondoljuk. Ha nem tudjuk helyesen megszólítani őket, akkor már bármit mondunk, nem fogja elérni őket. És mi nem arra vágyunk, hogy az egyház kincseit, - mint a szentségi házasság is – belekiabáljuk a fiatalok tömegébe, hanem az, hogy megérintsük őket, hogy a maguk döntésének érezzék, és kérjék a bevezetést a szentség, a szentségek világába. Véleményem szerint ez a megszólításon múlik. És itt persze a megnyerő alkatnak is szerepe van. Én nem vagyok megnyerő alkat. A legjobb baráti házaspárok közül is a legjobb úgy indult, hogy félpucéron és olajosan kimásztam Pesten a Rózsák terén a dáciám alól, - ahol éppen a lengőkarban cseréltem szilent blokkot-, láttam ugyanis, hogy bejött valaki az udvarra. Rám néztek, és azt mondták, hogy csináljam nyugodtan, ők úgyis a papot keresik. Aztán nekik is elmondtam, amit más pároknak is, hogy két lehetőség van. (És ezt fontosnak tartom az elején hangsúlyozni!) Vagy lehallgatják a kötelező három alkalmat, vagy kihasználják azt az életükben ritka lehetőséget, hogy hatszemközt egy pappal mindent megkérdezhet, ami közben eszébe jut, - minden más dologról is, nem csak a házasság szentségéről – és megismerhet valamit abból a titoktengerből amit a világ legnagyobb közössége hordoz, és csak az érdeklődőknek tár fel. Nem igen jönnek be annyian félig-idegenek más okból, mint éppen a házasságkötés okán. Nem jönnek be annyian nem hívők vagy bizonytalanságban sántikálók közül. Kevesen vannak, akik az előző lehallgatást választják. Nagy sansz van a kezünkben. (Egészen addig, amíg a polgárit meg csinálják annyira, hogy a szertartás szebb legyen mint az egyházi.)

Nem vagyok pedagógiai szakember, remélem nem is emiatt kértek, hogy itt szóljak. Arról tudok beszélni az elmúlt 15 évi papságom tapasztalatai alapján, hogy miről, és néhány részlet erejéig arról, hogy hogyan beszélek a fiatalokkal a házasságra való készület korai szakaszában. Beszélek úgy a gimnazistáknak, hogy szinte egyik sem tudja, hogy ki lesz a társa néhány év múlva.

Nem csak a szimpatikusan vallásos, de minden fiatal isteni felségterület , ahová megfelelő szeretet nélkül gyilkosság behatolni. A legelvetemültebb fiatal is mások bűnei miatt rossz, s ha a mutatkozó rosszaságok miatt nem tudjuk szeretni, állandó határsértők vagyunk, s csak lejjebb taszítjuk a lejtőn. És messzebb az egyháztól és a szentségektől.

2. Krisztus a szentségek, így a házasság szentségének a szerzője.

Mivel minden szentség alapja Krisztus, ezért én sosem beszélek a házasság szentségéről úgy -még egy provokáló kérdésre válaszolva sem-, hogy előbb ne beszélnék Krisztusról. Ez az első lépés. Amíg nem döbben rá, hogy rá nézve is meghatározó az, hogy Krisztus itt járt a világban, addig nem fogad el semmit ami a Krisztus által alapított szentségekről szól. Ezért nagyon fontos, hogy egy mai fiatalnak hogyan beszélünk Jézusról.

Az „azt hiszem amit látok” „hitvallást” nagyon röviden el kell intézni azzal, hogy a szerelem létezésében te is hiszel, pedig ez egyáltalán nem látható érzelem egy ember mélyén. Ha nem hiszel ebben a szerelemben, akkor nem vagy ember.

Arra a kérdésre próbálok velük haladva valamilyen választ keresni, amit Krisztus tett fel egyszer a tanítványoknak: „Mit tartotok ti a Messiásról?” A mostani napjaink, de nem csak az, hanem az egész életünk és bármennyire nem gondoltál rá, de a házasságod boldogsága is attól függ, hogy milyen választ tudunk adni erre a kérdésre. Nem új választ szeretnék adni, - hisz Jézus Krisztus ugyanaz tegnap ma és mindörökké - csak néha fel kell frissítenünk amit hiszünk, amit tudunk Krisztusról. Nehogy megfeledkezzünk, s elsodorjon bennünket az Istentől elrugaszkodó világ.

- Tudjuk azt, hogy a történelemben egyszer megjelent egy szelíd, mezítlábas vándortanító. Legalábbis így látta őt akkor a világ. Jézusnak hívták. A születése körül rendkívüli dolgok is történtek, de ez a csoda is csak három napig tartott, a történelmet áthidaló hírnevét jóval később szerezte meg. Megjelenésének, s életének az egyszerűsége miatt szinte elképzelhetetlen számunkra, hogy ő az, aki a történelmet két korszakra osztotta. Minden lexikon és minden történelmi évszám Kr.e. és Kr. u.-ról beszél, vagy legfeljebb időszámítás előtt vagy szerint, de akkor is Krisztus születéséhez viszonyítanak. Nem II. Ramszesz, Nem Cézár, nem Napóleon, nem Lenin, nem más - születéséhez, hanem Jézus Krisztuséhoz. Pedig sokan életükben sokkal nagyobbakká és híresebbé váltak Jézusnál, aki a világban megjelenő vezetők között talán a legkevésbé feltűnő. Szinte titokban működik, s nyilvánosan mindössze három évig. Nem igázott le népeket, nem vívott győztes világi háborúkat, nem akarta, hogy uralkodónak válasszák, s nem akarta, hogy szolgáljanak neki. S mindezek ellenére 2000 évig jövendölték, s 2000 éve követik. Van e valaki még ezen a világon, aki hozzá fogható? Mindezeket csak azért mondom el --, hogy erősödjünk meg; - nem véletlen, hogy Krisztus a történelem tengelye. És amennyiben te a történelemben élsz - márpedig onnan senki ki nem léphet amíg ezen a világon él - akkor a Te életednek is Krisztus a tengelye. Krisztus van életed középpontjában akkor is ha követni próbálod, akkor is ha nem veszel tudomást róla. Jézus egyszer azt mondta: A kő, amit az építők megvetettek, szeglet fejévé, azaz meghatározó, alap - kővé lett. Nem lehet nem tudomást venni róla. Nem lehet elkerülni. Vagy ráépíted az életed, vagy egyszer törvényszerűen rázuhansz, és összetörik erősnek hitt életed, amikor már nem saját jószántadból találkozol majd vele.

- Azt is tudjuk Krisztusról, hogy hatalmas volt, noha egyáltalán nem úgy, ahogy a világ hatalmasnak ismer el valakit. A hatalom, amelyre a világ szinte minden egyes értelmes és értelmetlen létezője - hibás módon - törekszik, nem fizikai természetű. Nem a hadsereg létszámától és a fegyverek erősségétől, vagy a választók számától függ. Nem véletlen, hogy Jézus mondja ki ezt a mondatot is: „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld”. Jézus ezt nem csak mondja, hanem ezt mutatja egész életével is. S a modern ember, aki intelligensnek, ismeretekkel és bölcsességekkel felvértezettnek tudja magát, - ez az ember még mindig erőszakkal válaszol az erőszakra. Haragosok vannak a mi szintünkön is, az egyházban is, meg országok között is. S mindez még nem elég, sokan Krisztust is szívesen látnánk a hatalmasok, a világi értelemben hatalmasok között, a nagyok, a sikeresek, az erősen győzők között, hogy ránk keresztényekre dicsőséget hozzon a világ szemében. Krisztus azonban minden hasonló torz vágyakozásunk között hozzánk hajol, s szelíden csak ezt súgja: „Bízzatok, én legyőztem a világot”. Így ahogy van. Mindenestül. S az emberek, akik versengenek, letapossák, bemocskolják, meggyilkolják egymást azért, hogy hatalmasabbnak, nagyobbnak, s ezáltal boldogabbnak tudhassák magukat, - ezek az emberek vesztesek lesznek mindaddig, amíg rá nem döbbennek, hogy a boldogságért folytatott harcban csak egyetlen fegyver, a szeretet használható eredményesen. Nos hát SZERESS! Hogy milyen ez a szeretet? Krisztus szeretete a prototípus. Nem lehet a kereszt nélkül erről beszélni. Ideje, hogy az ember felnövekedő korában megváltoztassa magában mindazt amit a keresztről eddig gondolt. A Kitárt karú emberfia kéztartása sok mindent elárul. Ez az igazi hatalom. A szeretet hatalma. Ennél nincs nagyobb, mert ez a boldogság kulcsa. A boldogságtól pedig nincs tovább.

- S ez a Krisztus, - aki a történelem, az élet tengelye, s aki a maga módján hatalmas, szelídségében még valami olyat is meghirdet, amit csak olyan ember mondhat, aki vagy őrült, vagy tényleg ő az Isten Fia. „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”! A világban Krisztus előtt és után sok tanító volt, és ezután is sok lesz még. Van egy tanításuk, egy ideológiájuk, vagy ma már szebben mondva „programjuk”, egy út amit mutatnak, egy életforma amit felkínálnak, de - egyikük sem, csak Jézus mondhatta, hogy: Én vagyok az. Mert Krisztussal, illetve Krisztusban - már 2000 év óta lehet járni. Talán még sok utat, és igazságnak kikiáltott hazugságot fog kipróbálni a világ és ez az ország, amíg megérti, hogy Jézus az Út és az Igazság egyedül, aki közelebb viheti a világban élő embert a boldogabb élethez. - S nem csak az Út és az Igazság, hanem az Élet is. Benne él minden élőlény, rajta kívül nincs élet. Nélküle az élet csak véletlenek játéka lenne, s a borzalmas tudat, hogy a semmibe hullunk vissza. Nekünk nem jog szerint jár az élet és a hallhatatlanság. Jog szerint az ember a halál fia. Ezt érdemli. Az örökkévalóság, annak minden napja és órája az Isten ajándéka az embernek. És Jézus odaajándékozta magát...

- Krisztus, a világ és életünk tengelye, a szelíden hatalmas, az Út, Igazság és Élet. Mit tartunk mi a Messiásról? Ő a mi egyetlen esélyünk az életre. Egyetlen esélyünk az ő követése arra, hogy egy kicsit jobban, boldogabban éljünk most, kicsit jobban és boldogabban a fiatalságunk éveiben, házasságunk éveiben, az öregedés idejében, és sokkal jobban és boldogabban az örökkévalóságban.

Ha ennek a végiggondolására meg tudom nyerni a fiatalokat, akkor tulajdonképpen megnyertem arra, hogy Krisztusi, azaz szentségi alapokat keressen a társas kapcsolatai, különösen a házassága számára is.

3. A szent hármasság megértése

A teremtéstől (evolúciótól) Krisztusig, Krisztustól napjainkig az Isten és ember kapcsolata mindenképpen egy szerelmi történet. Szeretet – megbántások – megbocsátások története

Szent háromszög . A szentségi házasság nem két személy saját ügye. Amikor egy életre igent mondunk az Isten előtt, akkor tudjuk, hogy az Isten szeretetből teremtette a világot, s benne minket. Ő találta ki, nem volt ránk szorulva. Az ember lényege, hogy tud szeretni. Szabadon szeretni. Amit az Isten ad nekünk, hogy emberek lehessünk, (mármint a szeretetet) azt nem lehet leszakítani a forrásáról. Harmadikként mindig ott kell hogy maradjon az Isten. Ahol az Istent kizárják, ott a harmadik hely üresen marad, s előbb vagy utóbb elfoglalja a helyét valami, vagy valaki. Földi dolgok, munka egzisztencia, pénz. Vagy valaki, és mind a kettő tönkre teheti a házasságot. Ha Isten ott van a harmadik helyen, Ő minden más betolakodót kizár a házasságból.

4. A próbaházasság érvei és ellenérvei

Bármennyire ismerik ennek az állapotnak a kudarcait, mégis nagyon népszerű az együttélésnek ilyenféle elfogadása a fiatalok között.

Jól ismerjük az okokat, amelyek miatt sokan házasság előtt is együtt élnek;

Természetesen szinte minden fent említet szempont olyan helyzetet teremt, amelyben egyáltalán nem kívánatos egy gyermek jelenléte, tehát védekeznek a gyermekáldás ellen. Már az előtt védekeznek, hogy az első gyermekük megfogant volna.

Ami miatt NEM-et kell mondanunk a próbaházasságokra:

Theodor Bovet svájci pszichológus írja:

„A próbaházasság fantáziakép, amit az embernek egyszer s mindenkorra ki kell vernie a fejéből. Az élet egészen fontos dolgait: a születést, a nemzést, a szülést és a halált nem lehet kipróbálni, csak végérvényesen megélni. Így van ez a házassággal is, mert az is ezekhez az egészen fontos dolgokhoz tartozik. A házasság lényege éppen a közösség teljességében áll, és ehhez a teljességhez tartozik a tartósság is. Ha én mindent adok, akkor a jövőmet és minden jövőbeni lehetőségemet adom; ha pedig nem vagyok hajlandó a minden átadására, akkor lehet nemi kapcsolatom, vagy asztalközösségem vagy valami más egyebem, de házasságom nem. Ezek alapvetően különböző pszichológiai előfeltételek. A házasság kipróbálását ahhoz lehetne hasonlítani, mint ha a halált egy hosszú alvással akarnánk megismerni. Így világossá kell válnia számunkra, hogy egy ilyen próbaházasság gyakorlatilag felesleges, haszontalan.

A veszélyes házassági problémák mindenekelőtt nem nemi téren jelentkeznek, és nem is az első pár héten vagy hónapban. Tehát egy próbaházasságban sem jelennének meg még, föl sem lépnének. S ha a próbaidő alatt mégis jelentkeznének, akkor valószínűleg véget vetnének a kapcsolatnak, mert csak a házasság felbonthatatlanságának a tudatossága adja meg a házasfeleknek azt az erőt, hogy megkeressék és megtalálják az igazi megoldásokat, s így teljessé tegyék a házasságot”.

5. Egy nem szimpatikus dolog a szerelemben: Az áldozatosság

Bármennyire nehezen érthető, ahogy Isten emberszeretete csak úgy lehetett nyilvánvalóvá, hogy „egyszülött fiát adta oda érte”, így az ember szeretete is csak megfelelő lemondások, saját elgondolások és vágyak feláldozása és másoknak való alárendelése által válik érzékelhetővé. Ezért van koronázás a görög szertartásban. A vértanúság koronája ez, amely egy lassú, 40-50 éven át megvalósuló önfeláldozást jelent. Ebben van elrejtve az áldozatos ember boldogsága is. Ezért ezt nem lehet kihagyni a házasságból. Ami nem veszteség érzéssel tűnik el az életünkből, az nem áldozat, így nem is boldogít. Minden kornak, a tanulásnak is megvannak a maga áldozatai, ezt jól tudja a diák. Mért lenne a házasság kivétel? Matematikai függvény: a sinus hullámok eltérő vektorai, és a törekvés a közös intervallumok megtalálására.

6. A férfi és a női különbözőségnek a megértése

Ez is nagyon jól kijön a gimnazista fiúk és lányok között. Már az érettségi különbözőség is ezt segíti. Ha ezt előre megérted, akkor érteni fogod a hétköznapi konfliktusok idején, hogy nem a másikkal van bajod, hanem a férfi és a nő különbözőségeiből származnak a bajok. A vonzódás és a szeretet megvan. A különbözőség miatt nem arra fogsz gondolni, hogy nem jól választottál, ezért el kell szakadni attól akivel eddi együtt éltél. Néhány olyan szempont, ahol nagyon megfigyelhető a férfi és a nő különbözősége:

7. A szexről beszélni kell.

Ha Isten nem szégyellte megteremteni a szexuális életet, mi se restelljünk írni, olvasni és beszélni róla. (Ha jól emlékszem Gyökössi Endre bácsi mondja ezt valamelyik könyvében.)

Őszintén kell beszélni, és bármennyire szemérmes az ember, ha nem is konkrétan, de érezniük kell, hogy ez a mi életünknek is szerves része. Házasságban élőknek és házasság nélkül élőknek egyaránt.

Azért kell beszélni róla, és elég sokat, mert a gimnazista kor az, amikor az embernek felrobban a hormonháztartása, és meg tud vadulni a testiség terén úgy, ahogy egy negyven-ötven ember nem, vagy csak ritkán.

Nem térek itt ki részletesen, mert ez egy külön előadás, hogy hogyan beszélünk a szexről, a házasságon kívüli testi kapcsolatokról és a születésszabályozásról. Mellékelem, amit én fontosnak ítélek.

Szexualitás, gyermekvállalás, családtervezés

1. Szexualitás és a történelemben rá rakódott teher.

A jelenben szinte minden dologban benne van a múlt terhe, s azt ha nem is kellemes, azért viselni kell. Ez a szexualitásra is érvényes. Szent Ágostonnak (+430) a szexualitásról vallott felfogása nagy jelentőségű volt az egyház magatartása számára a történelem folyamán. Egész gondolkodásmódját a test és a nemiség leértékelése jellemezte. Az élvezetet és a testi örömöket rossznak tekintette. A középkori teológusok, különösen Aquinói Szent Tamás (+1274) tovább építették Szent Ágoston tanát. A nemi kapcsolatot még a házasságban is csak akkor tartották megengedettnek, ha gyerek nemzésére irányult.

A középkort a nő leértékelése is jellemezte. Aquniói Szent Tamás úgy gondolta, hogy a nő azért teremtetett, hogy a férfi segítségére legyen, de csakis kizárólag a gyereknemzésnél. A kölcsönös szerelemnek, és egymás kölcsönös szellemi gazdagításának a jelentőségét alig vették figyelembe. A hatodik parancs megszegése hosszú időn keresztül a legsúlyosabb bűnnek számított.

Ha ezekre a történelmi egyházi örökségekre gondolunk érthető, hogy főként a fiatalok nem akarják őket elismerni. A fiatalok az egyházat mint a szexualitás kérdésében illetékes tekintélyt a legtöbbször elutasítják. Sőt, ma úgy tűnik, mintha a hatodik parancs terén sok embernek egyáltalán nem létezik olyan cselekedet, amelyet bűnnek értékel. Ez a magatartás legalább olyan végletes, mint amilyennek az egyház történelmi hozzáállását ítélik. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az egyházban ma olyan fejlődési folyamat van kialakulóban a szexuális erkölcstanban, amely ezeket a kérdéseket más fényben látja.

2. Mai állapotok jellemzői és elvei.

Míg hosszú időn át csak negatív kihatásaiban nézték a nemiséget, addig ma mindenek előtt a pozitív megvilágítás kerül előtérbe. Ez nem csak a tudományokban, hanem az egyházi gondolkodásban is megfigyelhető tendencia. Ma a szexualitás helyéről abban a szellemben gondolkodunk, hogy a nemiség az emberi léthez tartozik, és nem szabad önálló és teljesen független részként kezelni. Számtalan tévedés forrása volt és ma is lehet, ha a nemiséget az egész ember mivoltából kiszakítva vizsgáljuk. Ma egy embernek úgy kell megismerkednie a nemiséggel és az arról való gondolkodással, hogy érezze, hogy az az egyes ember egész életét is nagymértékben meghatározza, ugyanakkor nem pusztán magánügy, hanem az egész emberi társadalmat átfogó jelentőségű dologról van szó. A még ma is szokásos „felvilágosítás” módszerei ennek az elvárásnak korántsem felelnek meg.

3. Szerelem és nemi kapcsolat.

Ezt a két dolgot nem lehet egymástól elválasztani, még akkor sem, ha ma oly sokszor megpróbálja ezt megtenni a világ. Az ember egész lényege arra irányul, hogy szeretetet adjon és kapjon.A nemiség erői, még akkor is, ha esetenként túlzott erővel jelentkeznek is, akkor is alapvetően a szeretetre való vágyódást tükrözik az emberben. A szeretet pedig mindig a „Te” után vágyódik, senki sem képes önmagában megvalósítani azt. Tehát az embernek túl kell lépnie önmagán, és ez a szeretetben és a nemiségben egy lapvetően meghatározó szempont. Míg korábban kizárólag az utódok nemzését tekintették a házasság elsődleges céljának, addig ma már a férfi és a nő közötti szeretetet nézik a legfontosabbnak. S ez a szeretetet mindenképpen az eggyé válásra törekszik.

4. Néhány irányelv.

a.) A szexuális egyesüléssel sokáig kell várni egy kapcsolatban. Az önuralomnak igen nagy szerepe van, még akkor is, ha a mai világ ennek már nem szentel nagy figyelmet, főként a nemiség terén nem. Az önuralom figyelmeztetése nem csak a fiataloknak, hanem az idősebbeknek is szól.

b.) A szerelem nélküli nemi kapcsolatokat minden esetben el kell utasítani.

c.) Ha a házasság lehetőségét eleve kizárjuk egy kapcsolatból akkor már elkezdeni is felelőtlenség a kapcsolatot.

d.) A nemi aktus az egész személy kölcsönös és teljes önátadásának a jele, tehát mindkét fél részéről a teljességet várja el.

e.) Ez utóbbiból következik, hogy a házasságon kívüli nemi kapcsolatot semmilyen körülmények között nem lehet jogosnak tekinteni.

f.) Az ismerkedés, „együtt járás” ideje alatt van más biztos jelzés és szerelmi bizonyíték is (pl. gyöngédség, csók, simogatás).

g.) Nem bátorításnak szánjuk, de meg kell jegyeznünk, hogy másként ítéljük meg a teljesen elkötelezett jegyesek szexuális önátadását, mint azokét akiknél alig áll fenn valamilyen kötődés, és gyakori a partnerek váltogatása.

h.) Az önátadás erkölcsi megítélésének végső fóruma az egyes ember lelkiismerete, amelyet rendszeresen és megfelelően kell képezni.

5. A próbaházasság, azaz a házasság előtti együttélés.

Jól ismerjük az okokat, amelyek miatt sokan házasság előtt is együtt élnek;

Természetesen szinte minden fent említet szempont olyan helyzetet teremt, amelyben egyáltalán nem kívánatos egy gyermek jelenléte, tehát védekeznek a gyermekáldás ellen. Már az előtt védekeznek, hogy az első gyermekük megfogant volna.

Ami miatt NEM-et kell mondanunk a próbaházasságokra:

Theodor Bovet svájci pszichológus írja:

„A próbaházasság fantáziakép, amit az embernek egyszer s mindenkorra ki kell vernie a fejéből. Az élet egészen fontos dolgait: a születést, a nemzést, a szülést és a halált nem lehet kipróbálni, csak végérvényesen megélni. Így van ez a házassággal is, mert az is ezekhez az egészen fontos dolgokhoz tartozik. A házasság lényege éppen a közösség teljességében áll, és ehhez a teljességhez tartozik a tartósság is. Ha én mindent adok, akkor a jövőmet és minden jövőbeni lehetőségemet adom; ha pedig nem vagyok hajlandó a minden átadására, akkor lehet nemi kapcsolatom, vagy asztalközösségem vagy valami más egyebem, de házasságom nem. Ezek alapvetően különböző pszichológiai előfeltételek. A házasság kipróbálását ahhoz lehetne hasonlítani, mint ha a halált egy hosszú alvással akarnánk megismerni. Így világossá kell válnia számunkra, hogy egy ilyen próbaházasság gyakorlatilag felesleges, haszontalan.

A veszélyes házassági problémák mindenekelőtt nem nemi téren jelentkeznek, és nem is az első pár héten vagy hónapban. Tehát egy próbaházasságban sem jelennének meg még, föl sem lépnének. S ha a próbaidő alatt mégis jelentkeznének, akkor valószínűleg véget vetnének a kapcsolatnak, mert csak a házasság felbonthatatlanságának a tudatossága adja meg a házasfeleknek azt az erőt, hogy megkeressék és megtalálják az igazi megoldásokat, s így teljessé tegyék a házasságot”.

6. Mielőtt saját véleményeimnek adnék hangot, mindenképpen fel kell idéznünk azt a tanítást, amelyet az Egyház ad nekünk a szexualitásról és a helyes születésszabályozásról.

Az Egyházi Tanítóhivatal egyik ma is meghatározó hivatalos megnyilatkozása a Humanae vitae pápai enciklika, melyet minden katolikus embernek ismernie illik. Mi sem hagyhatjuk idézetlenül a legfontosabb és legéletbevágóbb helyeit ennek a tanításnak.

Az enciklika tartalma

A probléma új szempontjai és a Tanítóhivatal illetékessége

VI. Pál először is az új helyzetről beszél, amelyben ma sok házas él. Többek között a fejlődő országok népességének robbanásszerű növekedését említi, a megváltozott munka és lakásviszonyokat, a személyiség és a házassági szeretet új értékelését. Az ember fejlődött a természet erőinek a megfékezésében és tudatos alkalmazásukban, s ezt az uralmat a maga egész életére, sőt az élet továbbadását irányító törvényére is ki akarja terjeszteni. Ebből adódik az a kérdés, hogy vajon nem volna-e megfelelő felülvizsgálni a ma érvényben lévő erkölcsi normákat. Az egyháznak megvan a joga ahhoz, hogy a házasságról érvényes kijelentéseket tegyen, hiszen Krisztus az apostoloknak és így utódaiknak adta át őrzésre és értelmezésre az egész erkölcsi törvényt - azaz nemcsak az evangéliumit, hanem a természettörvényt is.

A tanítás alapelvei

Ebben a részben lényegében azt találjuk, amit a II. vatikáni zsinat is megfogalmazott. A házassági szeretetről kijelenti, hogy: „nem merő ösztönről vagy érzelmi indulatról van szó, hanem elsősorban szabad akarati tettről, amely nemcsak arra törekszik, hogy megmaradjon, hanem hogy növekedjék is a mindennapok örömei és fájdalmai között, úgy, hogy a házasok egy szív és egy lélek legyenek, s emberi tökéletességüket együtt érjék el." Ezekért a szavakért csak hálásak lehetünk. A pápa beszél a szülői felelősségről, a sokgyermekes családokról, de a gyerekek számának a meghatározásáról is - az erkölcsi törvény figyelembevételével és megtartásával, s nem a saját tetszésük szerint. „A házasélet minden aktusának alkalmasnak kell lennie az emberi élet továbbadására. Ez a Tanítóhivatal által többször kifejtett tanítás azon az Istentől alapított, feloldhatatlan kapcsolaton nyugszik, amely a nemi aktus egyesülést és termékenységet adó jelentése között fennáll, s amit az ember saját kezdeményezésével nem törhet meg.” A pápa ezen állásfoglalása adott alapot sok vitának.

A születésszabályozás meg nem engedett útjairól ezt olvassuk: "A házasságról szóló emberi és keresztény tanítás ezen alapeszméire támaszkodva újból ki kell jelentenünk, hogy mindenképp vissza kell utasítanunk a már megkezdett nemi aktus direkt megszakítását, s még inkább a közvetlen abortuszt (még akkor is, ha gyógyítás céljából történt), mint a gyermekek számának törvényes szabályozási módját. Hasonlóképp elitélendő mind a férfiak, mind a nők akár időleges, akár végleges szándékos sterilizálása. Ugyanígy elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye."

A gyógymódok megengedettségéről ez áll: „Az egyház nem tekinti tilosaknak azokat a gyógymódokat, amelyek bizonyos betegségek gyógyításához szükségesek, jóllehet belőlük akadály származik a fogamzás útjában. Még akkor sem, ha ez előre látható, csak ezt a fogamzást akadályozó hatást semmiképpen ne szándékolják közvetlenül."

A terméketlen napok (Knaus-Ogino-módszer) igénybevételét - megfelelő indokok meglétekor, mint például a szülők testi vagy lelki állapota vagy külső körülmények - megengedettnek nevezi, hiszen itt a házasok a természet által nyújtott törvényes lehetőséggel élnek, miközben elítéli minden olyan dolog használatát, ami a fogamzást közvetlenül megakadályozza. A Knaus-Ogino féle születésszabályozást VI. Pál természetesnek nevezi, minden más módszert mesterségesként elutasít.

A pápa utal a "mesterséges" születésszabályozás következményeire, és azon aggódását juttatja kifejezésre, hogy általa a házassági hűtlenség széles útja nyílik meg, és az erkölcsi fegyelem széles körű meggyengülése lépne fel. Fennállna az a veszély, hogy a férfiak megfeledkeznének a nők tiszteletéről, s nem törődve a nők testi lelki egyensúlyával, saját vágyaikat kiszolgáló eszközzé tennék őket. Az ilyeneknek a nő többé nem sorstárs lenne, aki felé tisztelettel és szeretettel kell közelíteni.

Igaz, hogy a természetes módszerben is ugyanaz a cél motiválja a házasokat, de amíg ebben azt a lehetőséget használják, amit Isten elrejtett a természet rendjében, addig az összes többi módnál olyan eszközökhöz folyamodnak, amivel kiveszik életük ezen területét a gondviselő Isteni vezetés alól.

VI. Pál aggódott a visszaélés veszélye miatt is, hogy ugyanis az erkölcsi törvénnyel nem törődő kormányok kezébe veszedelmes hatalom kerülhet a mesterséges fogamzásgátlással. A közhatalomnak lehetősége lenne beavatkozni a házastársak legbensőbb és legsajátabb feladatába.

7. És most különösebb rendszerezés nélkül szeretnék nagyrészt a saját tapasztalataim, és az általam ismert házasságok alapján beszélni néhány gyakran felmerülő, házasságkötés előtti és utáni problémáról.

8. Gyermekvállalás.

Akinek a házasságkötés idején nincsenek benne a terveiben a gyermekek, az alapvetően eltéveszti a házasság értelmét és célját. Jobb, ha még vár azzal, hogy egy életre elkötelezze magát egy házasságban, ami potenciálisan már a házasságkötés pillanatában családot jelent. A házastársi szerelem a gyermekek világra hozatalában és nevelésében teljesedik be.

Az ember Isten közvetlen munkatársává válik a folyamatos teremtésben. A szülővé lett házasok új feladatot és ezzel felelősséget is kapnak; gyermekei szemében a szülők egymás iránti szeretete, Isten ember felé megnyilatkozó szeretetének a képe lesz.

Közös elképzelésre kell törekedni a gyermekek számát illetően. Azt tapasztalom és ebben megerősítenek nálam képzettebb és idősebb emberek, hogy egy szülő azzal teszi a legnagyobb jót a gyermekével, hogy testvért ad neki. Az egyedül gyermekeskedő embernek később sokkal nehezebb társas, mindenét megosztó emberré válni mint annak, akinek gyerekkorától kezdve, hozzá hasonló korú emberekkel közös volt mindene.

Elképzelések kell hogy legyenek a gyermekek számát illetően, de a szülőkké vált házasok hagyják meg annak a lehetőségét, hogy ez az elképzelés megváltozzon. Maradjanak nyitottak arra, hogy ha nem tervezett gyerek fogant meg, akkor azt ugyanolyan örömmel tudják fogadni. Nem egy olyan házassággal találkoztam mostanában ahol az egyik fél nagyon szeretett volna még harmadik, vagy negyedik gyereket, de a másik fél elzárkózott.

Ugyanakkor arra is kell gondolni, - mert sajnos elég gyakran fordul elő talán egy kissé a modernizálódó életvitel következményeként is - hogy hogyan tudnánk fogadni azt, hogy nem születhet gyermekünk? Ki tudunk e tartani egymás mellett? Vannak e elképzeléseink arról, hogy miben találjuk meg a saját gyermek nevelése helyett megmaradó erőink igazi életet szolgáló felhasználását? El tudunk e képzelni egy örökbefogadást?

9. A születésszabályozás

A 6. pontban vázoltuk az egyház tanítását arra vonatkozóan, hogy mit tart a keresztény erkölcs elfogadhatónak a gyermekek számának szabályozásában, s mi az amit el kell utasítanunk. Mindenképpen meg kell fontolnunk ezzel kapcsolatban néhány olyan szempontot, amely segít a keresztény értékrendet kereső házasoknak az eligazodásban.

a.) A házasság összfolyamatában meg kell lennie a gyermek utáni igazi vágynak.

b.) Nem szabad olyan eszközt, vagy szert használni, amely gyakorlatilag magzatelhajtást jelent (pl. a megfogant petesejt beágyazódását megakadályozó mélybe helyezett spirál, vagy az un. „eset utáni” tabletta.).

Néha kimondom, s bár olykor felháborodnak, de szűk és tág általuk látott környezetük engem igazol; egy keresztény életelveket nélkülöző, azaz nem szentségi házasságban a két ember esélytelenül küzd a tartós boldogság megszerzéséért. A boldogság utáni vágy mindenkiben megvan. Ez az alapja annak, hogy szívesen hallgatnak bennünket még akkor is, ha nem könnyű megélni azt amit a szentségi házasságban kínál az egyház.

Kruppa Levente

paróchus
középiskolai lelkész
ifjúsági referens
Lakás: e-mail: kruppacs@axelero.hu
4531 Nyírpazony ( .: 42 - 230 179
* Vasvári P. u. 29. mobil ( :06 30 2221011